Országos akció indult február 8-án, hétfőn, melyhez sok európai ország közlekedésrendészete csatlakozott. Az előttünk álló héten a buszok és a teherautók kapnak még a szokásosnál is nagyobb figyelmet.
Július 1-től a nehéz tehergépkocsik nem használhatják a mellékutakat. Az új KRESZ szabály kapóra jön három falu civil szervezeteinek, akik a kőszállítókocsiktól tartanak.
Pénteken délután fél egy után motorvonat ütközött egy rekeszeket szállító teherautóval a 88-as számú főút porpáci lehajtója és Bögöt között. A balesetben egy ember súlyosan, tizenhárom pedig könnyebben megsérült.
FMH - Január 1-jétől a 7,5 tonnát meghaladó tehergépkocsik nem előzhetnek majd a két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton reggel 6 és este 10 óra között.