Tüntetők megölése és korrupció miatt vonják felelősségre Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt és két fiát - közölte kedden az észak-afrikai ország főügyésze.
FMH - Tíz napot adott az egyiptomi katonai tanács vezetője az alkotmányos reformok kidolgozásával megbízott, újonnan felállított bizottságnak, hogy elvégezze feladatát - jelentette kedden a MENA hivatalos hírügynökség.
FMH - Több mint háromszázan haltak meg Egyiptomban a január 25-én kezdődött népfelkelés idején kirobbant különböző összetűzésekben - írta hétfőn a helyi sajtó.
FMH - Katonai rendőrök és katonák vették körül hétfőn a kairói Tahrír téren még kitartó néhány tucatnyi tüntetőt; távozásra szólították fel őket, majd a kiszabott egyórás határidő lejártával kiszorították őket a főváros központi teréről, amely január 25-e
FMH - Kína szerint Egyiptom kellő bölcsességgel és képességgel rendelkezik ahhoz, hogy úrrá legyen a nehézségeken, biztosítsa a nemzet stabilitását és fejlődését - vélte Jang Csie-cse (Yang Jiechi) kínai külügyminiszter.
FMH - Hat ponton javasolja módosítani az egyiptomi alkotmányt a Hoszni Mubarak elnök által néhány nappal ezelőtt létrehozott bizottság - jelentette szerda este a Mena hivatalos hírügynökség.
FMH - Az LMP arra szólítja fel Orbán Viktort, hogy az unió soros elnöki tisztét betöltő ország miniszterelnökeként határozottan lépjen fel egy Egyiptomot és az észak-afrikai térséget érintő, egységes és határozott uniós álláspont kialakítása érdekében - í