Bulvár

2017.02.04. 13:47

"Minden sikeremért én dolgoztam meg"

SZÉKESFEHÉRVÁR -Kilenc évesen állt először színpadon, s már akkor egyértelmű volt: lesz valaki belőle a zene területén. És lett: Vörös Janka dzsesszénekesnő és csapata, az e-Series vasárnap este a Müpa színpadán lép fel.

Kocsis Noémi

Már tíz éve annak, hogy szeptemberben megjelent egy fürtös kicsi lány a Hang-Szín-Tér Művészeti Alapiskolában, Kelemen Angelika dzsesszének óráján... A muzsikus és zeneszerető családba született Vörös Janka   már egészen fiatalon bizonyított, s a hatalmas hangú lányt könnyen szívébe is zárta a közönség,  nagyon természetesen frivol, de egyben emberi megnyilvánulásaiért. Egyébként manapság is ilyen: számára nem „én” vagyok, hanem csapat, zenésztársak, produkció, s mindezt úgy, hogy közben igazi díva, frontember tud lenni. Vörös Janka egyértelműen jelenség.

Pedig az e-Seriessel a 2016-os év nem a sikereké volt.

– Őszintén? Kicsit semmilyen volt a tavalyi évünk. Pihentettük a közös munkát. Minden zenekar életében van az első 2-3 év után egy fordulat. Nekünk a műfajhoz képest korán jöttek a sorozatos és nagy sikerek: lemezmegjelenés, elismerő lemezkritikák, fesztivál és klubkoncertek, Jazzy Dalverseny TOP 10, állandó rádiós játszások, külföldi fellépés, de játszottunk Victor Bailey és Richard Bona előzenekaraként is és még sorolhatnám. Gyorsan járattuk csúcsra a műfaj hazai korlátaihoz képest a bandát, közben nekem elindult a Hősökkel is a közös utam, a többiek is több projekten dolgoztak szimultán. Szóval közös megegyezéssel pihent egyet az e-Series, egészen a Müpa felkéréséig.

– Hogy kerültetek be a JazzShowcase-be?

– Nagy megtiszteltetés, hogy idén mi is bekerülhettünk az ország legnívósabb, meghívásos dzsessz tehetségbörzéjére, a többi fiatal előadó közé. Nagyon kíváncsi vagyok a szakmai zsűri döntésére!

Visszatérve az imázsra: Janka is érzékeli, hogy fiatal nőként nehéz a szakmájában, folyamatos a szembesülés a szexista felhangokkal.  Az „egyre kevésbé érték a szakmai teljesítmény, de egyre inkább elvárás a jó küllem” állapottal mégis inkább szembe megy a saját belső igénye szerint, s egyszerűen jó énekesnő, előadó szeretne lenni. A Kakas évében több terve van, szólóban és a zenekarral kapcsolatosan is.

– Ingadozó, de általában elégedett vagyok a pályám alakulásával, minden sikeremért én dolgoztam meg. Most magasabb lépcsőfokok jönnek a pályán, mint a megszokottak, de majd felveszek egy magasabb sarkú cipőt...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!