Bicske

2014.08.24. 21:20

Köszönetül a jótékonyságért

A segítségét, a jótékonyságát, az emberségét köszönte meg Bicske városa Pallavicini Frigyes Sándor őrgrófnak az idei Szent István-napkor átadott díszpolgári címmel.

Zsohár Melinda

Egy vele készült interjúban a máltai kereszt nyolc csúcsára utalva fogalmazta meg, számára mit jelent a jelkép parancsa. „A nyolc ág a száműzetés, a magány, a kegyetlenség, a betegség, az embertelenség, az éhség, a közömbösség elleni harc jelképe.”

A Pallaviciniek a ritka idegen származású családok között részesültek nemesi kiváltságban Magyarországon, de mindig méltók voltak a befogadó haza becsülésére. Az olasz és más európai népek vérével bíró Pallavicini dinasztia őrgrófi (Nyugat-Európában márki) rangot kapott. A második világháborút követően, 1947-ben töröltek el a törvények mindenféle nemesi rangot, manapság tiszteletből említjük fel a történelmi családok leszármazottjainak neve előtt az ősök címét. Pallavicini Frigyes Sándor őrgróf egyszerű magyarázatot fűz a közismert mondáshoz. Noblesse oblige – A nemesség kötelez, nála így hangzik „A nemes ember kötelessége a segítés.”

Idén augusztus 20-án Bicske díszpolgári címét adományozta a város nevében Tessely Zoltán polgármester Pallavicini Frigyes Sándornak.

Pallavicini Frigyes Sándornak Tessely Zoltán adta át a kitüntetést (Fotó: Adravecz Tamás)

Az 1924-ben született Pallavicini Frigyes Tabódy István bicskei plébános, a legendás recski pap révén került Bicskére. Fiatalokként is ismerték egymást, de idős korukban, az élet megpróbáltatásai után váltak igaz barátokká. Pallavicini Frigyes elmenekült hazájából a háború után, a kommunista diktatúra „csak” jogfosztottá és nincstelenné tette a családot, ám a nyugati létben ez csak az elején okozott nehézséget a cisztercieknél érettségizett fiatalembernek. A Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mezőgazdasági és állatorvosi karán is járt két és fél évet, ezt később jól hasznosíthatta. Gazdasági és pénzügyi tanácsadóként dolgozott, élt Olaszországban, Ausztriában, majd Németországban, a Bicske-Althausen testvérvárosi kapcsolat így keletkezett. Sokat segített a városnak, adományokat hozott a tűzoltóknak, a katolikus iskolának, a rászorultaknak.

Az 1956-os forradalom után a magyaroknak ausztriai menekülttábor-hálózat létrehozásában vállalt oroszlánrészt. A magyar rendszerváltást követően megkapta az 1956-os érdemérmet, amelyre máig a legbüszkébb. A Máltai Rendnek 1967-től nagykeresztes-fogadalmas tagja. Két éve október 23-án Honvédelemért Kitüntető Cím I. Osztálya Keresztjét kapta meg. Sajnos, barátja és testvére is örökre eltávozott, az ősz lovag azonban ma is jót tesz, ahol lehet. Az 1956-os kitüntetése alkalmából interjút készült vele. Pallavicini Frigyes a máltai kereszt nyolc csúcsára utalva fogalmazta meg, számára mit jelent a jelkép parancsa. „A nyolc ág a száműzetés, a magány, a kegyetlenség, a betegség, az embertelenség, az éhség, a közömbösség elleni harc jelképe.” E csapások ellen igyekszik tenni, s az üldözötteknek, elesetteknek, szegényeknek segíteni. A kedves, közvetlen, szerény „őrgróf” mindig szívesen látott vendég volt Bicskén, immáron díszpolgárként hazavárják.

Ezek is érdekelhetik