Belföld

2011.06.06. 17:46

Szeptembertől 15 tagú lesz az Ab

Szeptember elsejétől a jelenlegi 11 helyett 15 tagja lesz az Alkotmánybíróságnak (Ab), és ugyanekkor lép hivatalba a testület parlament által megválasztott elnöke.

MTI

Az Országgyűlés hétfőn 257 igen szavazattal, 99 ellenében elfogadta a fideszes Balsai István, Lázár János és Talabér Márta alkotmánymódosító indítványát. A változtatás értelmében a Ház az Ab új tagjait július 31-ig, azaz a tavaszi ülésszakon megválasztja, valamint e határidőig a parlamenti képviselők kétharmadának szavazatával a testület tagjai közül elnököt választ.
Az Ab létszámának növeléséről a jövő év január elsején hatályba lépő új alaptörvény rendelkezett, a mostani döntés nyomán azonban már idén szeptembertől 15 fős lesz az Ab, amelynek elnökét első ízben választhatja a parlament (ez eddig a bírák joga volt).
Az új alkotmánybírák és az elnök mandátuma kilenc helyett tizenkét évre szól. Az Ab hivatalban levő tagjainak megbízatását az alkotmánymódosítás nem érinti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!