Belföld

2011.03.14. 15:42

Szijjártó: a kormány szerint a távközlési különadó megfelel az uniós szabályoknak

FMH - A kormány álláspontja szerint a távközlési cégek különadója minden tekintetben megfelel az európai uniós jogszabályoknak - nyilatkozta a miniszterelnöki szóvivő hétfőn az MTI-nek.

MTI

Szijjártó Péter azt követően ismertette a kormány álláspontját, hogy az Európai Bizottság hétfőn úgy határozott: jogsértési eljárás első lépéseként hivatalos felszólító levél formájában tájékoztatást kér Magyarországtól a távközlésre tavaly októberben kivetett különadóról. A testület arról is határozott, hogy a Franciaország és Spanyolország ellen korábban indított hasonló eljárást az Európai Bíróság elé terjesztett keresettel folytatja.
A szóvivő azzal indokolta a távközlési különadó megfelelését az uniós előírásoknak, hogy a közös teherviselés európai érték, és a távközlési cégek különadójának kivetésére éppen annak érdekében került sor, hogy az arányos és közös teherviselés valóban létrejöjjön.
Mint kifejtette: "ezen szektor meglehetősen nyereséges vállalatainak korábban nem volt lehetőségük arra, hogy arányosan bekapcsolódjanak a közteherviselésbe". Ez a törvény teremtette meg annak a lehetőségét, hogy a teherviselésből arányosan és közösen vehessék ki részüket, és ez megfelel az európai uniós értékeknek és előírásoknak - tette hozzá.
Szijjártó Péter elmondta azt is: a hivatalos felszólító levelet Magyarország még nem kapta meg, de "ahogy kézhez kapjuk, azonnal előkészítjük a válaszadást", és a kormány az előírt határidőn belül válaszolni fog az Európai Bizottság kérdéseire, illetve felvetéseire.
A spanyol és a francia esettel Szijjártó Péter szerint nem hasonlítható össze a magyar különadó, mert a másik két országban a magyartól eltérően alapvetően illeték típusú, a médiához is kapcsolódó kivetésről van szó.
Az uniós végrehajtó testület azért indított jogsértési eljárást, mert attól tart, hogy ez az adó összeegyeztethetetlen az uniós távközlési szabályozással, amely előírja, hogy a távközlési szolgáltatókra csak olyan különdíj vethető ki, amely közvetlenül hozzájárul az ágazat szabályozási költségeinek fedezéséhez.
Magyarországnak két hónapon belül kell válaszolnia a megkeresésre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!