Belföld

2011.02.21. 16:22

Dandártábornokot is meghallgatnának a HM korrupciós ügyei miatt

FMH - Meghallgatná az Országgyűlés honvédelmi bizottságának az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottsága O. János dandártábornokot, aki a HírTV szerint a Honvédelmi Minisztériumnál (HM) történt korrupciós ügyben beismerő vallomást tett.

MTI

Csampa Zsolt, az albizottság fideszes elnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón közölte: a testület pénteki ülésén ugyancsak szeretnék meghallgatni Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost, aki hétfőn, a tájékoztató előtt átadta neki az üggyel kapcsolatos, birtokában lévő iratokat. A pénteki tanácskozásra meghívják a szocialista országgyűlési képviselő Juhász Ferencet, volt honvédelmi minisztert is.
"Az elmúlt nyolc év korrupciós ügyeire szeretnénk választ kapni, illetve (...) hogy milyen kár érte valójában a Magyar Honvédséget, a Honvédelmi Minisztériumot és ezáltal az államot azzal, hogy adott esetben az akkori tárcavezetők nem voltak a helyzet magaslatán" - mondta a fideszes politikus.
Budai Gyula az újságírók előtt emlékeztetett, a napokban Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, és átadta neki azokat a jegyzőkönyveket, amelyek alapján azt vélelmezi, hogy Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert illetően - aki O. János vallomása alapján szintén kapott a honvédségi korrupciós pénzekből - a Budapesti Katonai Ügyészség nem tette meg azokat az intézkedéseket, amelyek a vallomások alapján szükségesek lettek volna. 
"Az ügyben kulcsszerepet játszó Oláh János dandártábornok 2010 májusában tett terhelő vallomást Fapál László volt közigazgatási államtitkárra és Juhász Ferencre" - idézte fel a kormánybiztos, megjegyezve, idén január 19-én a katonai ügyészség úgy zárta le az ügyet, hogy Juhász Ferencet még tanúként sem hallgatta meg.
Hozzátette, Polt Pétertől ezért azt kérte, tisztázzák ezt a körülményt, vizsgálják ki, "a katonai ügyészség ebben az ügyben miért nem tette meg a szükséges lépéseket", és ha felmerül bűncselekmény alapos gyanúja, akkor Juhász Ferenc vonatkozásában folytassák le az eljárást.
Budai Gyula közölte azt is, hivatalának vizsgálódása nem fejeződött be a HM-es vesztegetési ügyben.
    
A HírTV Célpont című műsora pénteken idézte a korrupciós ügyben meggyanúsított O. János beismerő - magát és másokat is terhelő - vallomását, amely szerint a Fapál Lászlóval, a tárca akkori államtitkárával történt egyezség alapján egyik alkalommal a tábornok 12 millió forintot vitt Fapálnak, aki abból négymilliót egy italos dobozba tett, és azt mondta, hogy a főnöknek lesz, ami Juhász Ferencet, az akkori honvédelmi minisztert jelentette. Majd az államtitkár elment a dobozzal, és anélkül jött vissza.
Az MSZP sajtóosztályán az MTI-vel pénteken azt közölték, hogy Juhász Ferenc határozottan visszautasította a korrupciós vádakat, és jogi lépéseket helyezett kilátásba. A sajtóosztályon arra hívták fel a figyelmet, hogy több mint egy éve vizsgált ügyről van szó, így ha az ügyészség szükségesnek tartotta volna, már megkérdezte volna Juhász Ferencet, de ez mindeddig nem történt meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!