Belföld

2011.01.10. 17:49

Befejeződött Kulcsár nyomozati vallomásainak felolvasása az FB-n

Befejeződött Kulcsár Attila nyomozati vallomásainak felolvasása a Kulcsár-ügy megismételt elsőfokú eljárásában hétfőn a Fővárosi Bíróságon (FB).

MTI

Az iratismertetés után a hétfői tárgyaláson elkezdték a Kulcsár Attila ügyészek előtti vallomásról készült 2004-es videofelvételek megtekintését, ez a következő, szerdai tárgyaláson befejeződhet, és még aznap megkezdheti vallomástételét Kerék Csaba másodrendű vádlott. Ruttner György ügyvéd, Kerék Csaba védője az MTI-nek azt mondta: ügyfele - ahogy eddig tette - szerdán is áll a hatóságok rendelkezésére, részletesen elmondja mindazt, amit a történtekről tud, és minden kérdésre válaszol.
Az ügyvéd hangsúlyozta: tény ugyan, hogy védence Kulcsár befektetéseit mozgatta, ám bűncselekményt nem követett el, ilyesmiről tudomása sem volt, és nem is kellett, hogy legyen.
A sokkmilliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila és társainak büntetőperében a megismételt elsőfokú eljárás december 3-án kezdődött el az FB-n.
A vád lényege szerint Kulcsár 1998 és 2003 között a K and H Bank brókercégének dolgozójaként rendkívül magas hozamokat ígérve offshore cégeken keresztül jogosulatlanul forgatta az ügyfelek - magánszemélyek és egyes állami vállalatok - pénzét, s ezzel sokmilliárdos kárt okozott. A vád jelenleg sikkasztás - bár a vádhatóság szokatlan módon a vádemelés után fél évtizeddel, 2010-ben a másodfokú eljárásban a Fővárosi Ítélőtábla előtt lehetséges minősítésként felvetette a csalást is -, valamint a vádiratban szerepel még pénzmosás, orgazdaság és okirat-hamisítás.
A vádlottak között vannak Kulcsár egyes ügyfelei, magánszemélyek, illetve állami vállalatok korábbi vezetői. A K and H Bank dolgozói közül ugyanakkor Kulcsáron kívül egyedül a volt elnök-vezérigazgató, Rejtő E. Tibor ül a vádlottak padján, és őt is első fokon felmentette az FB a vádak alól. Abban a két és fél évvel ezelőtt kihirdetett, nem jogerős döntésben Kulcsár 8 évet és 230 millió forintos pénzbüntetést kapott, több vádlott-társát pedig letöltendő szabadságvesztéssel, illetve több tíz- vagy százmilliós pénzbüntetéssel sújtották.
 A Fővárosi Ítélőtábla tavaly tavasszal megalapozatlanság és eljárási szabálysértések miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést és az eljárás megismétlésére utasította az FB-t.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!