Belföld

2011.01.21. 06:11

A balatoni halőrök már a jégen is dolgoztak

A halőrök idén már a jégen és az olvadáskor is folytattak ellenőrzéseket a Balatonon, két orvhalászt a Nyugati-övcsatornán fogtak el, Balatonkeresztúr és Somogyszentpál között - tájékoztatta Varga László, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója az MTI-t.

MTI

 A vezérigazgató hangsúlyozta, a Balatoni Halászati Zrt.-ből kivált BHN kiemelt feladatának tekinti az illegális halászat és horgászat visszaszorítását a Balatonnál. A járőröző halőrök a napokban a Balatonba folyó Nyugati-övcsatornán Balatonkeresztúr és Somogyszentpál között rajtakaptak két férfit, akik 50 méterenként kihelyeztek három hálót, teljes szélességében elzárva a 12 méter széles folyamot. Mivel a folyamot teljes egészében lezárták a menekülő halak elől, állatkínzásért is felelniük kell az idén elsőként elfogott orvhalászoknak - tette hozzá.
 Az elmúlt évben a balatoni ellenőrzéseknél a halőrök és a vízi rendészet 15 orvhorgászt ért tetten, 11 esetben indult rendőrségi eljárás, a halászati felügyelet pedig 331 esetben indított szabálysértési eljárást. Varga László szerint már érzékelhető a fokozott ellenőrzések hatása, a szabálysértők között egyre kevesebb az engedély nélküli horgász. Az elmúlt évben a legtöbb szabálysértés abból adódott, hogy az engedélyezettnél több bottal horgászott valaki, nem vezette a fogási naplót, vagy tiltott módszerrel horgászott, halászott.
 Az illegális süllőhorgászat egyik eszközéből, az úgynevezett "pottyantóból" tavaly 1934-et gyűjtöttek be a halőrök, 656-al kevesebbet az előző évinél. Az orvhalászoktól tavaly csaknem 12 ezer méternyi hálót foglaltak le, mintegy 3 ezer méterrel kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az elmúlt tíz évben összesen annyi illegálisan kihelyezett hálót gyűjtöttek már be a Balatonon, ami összekötve hosszában kétszer átérné a tavat. A vezérigazgató szerint az orvhalászat visszaszorítását jelentősen segítené, ha a jövőben halászhálót csak az vehetne - hasonlóan a fegyvervásárláshoz -, aki rendelkezik a háló használatához szükséges engedéllyel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!