Belföld

2010.12.01. 17:05

Huszonkét milliárddal kárpótolnák a közszféra dolgozóit

FMH - Mintegy 22 milliárd forintot biztosítanának a jövő évi költségvetésben arra, hogy a közszféra dolgozóinak rendszeres nettó keresete ne csökkenjen akkor sem, ha az adó- és járulékváltozások egyébként hátrányosan érintenék őket.

MTI

A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága szerdán fogadta el és nyújtotta be a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz azt a módosító indítványát, amelyben kezdeményezi, hogy 21,9 milliárd forintból kompenzálják a közszféra dolgozóit. Ennek csaknem felét áfa-bevételekből, a fennmaradó mintegy 11 milliárd forint egy részét pedig például az szja-bevételekből, a nyugdíjbiztosítási járulékból, valamint az egészségbiztosítási járulékból fedeznék.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a FigyelőNetnek adott múlt heti interjújában közölte, hogy akinek jövőre csökken a bére a közszférában, az extra fizetésemelést kap. Mint mondta, mivel ez csak a közszférára, 690 ezer emberre vonatkozik, elegendő rá 25-30 milliárd forint.
Kifejtette: a gyermekeseknél nyilvánvaló, hogy emelkedik a nettó bér; a gyermeket nem nevelőknél valóban van olyan bérsáv, amelynél csökkenne a nettó bér 1-5 ezer forint körül. Ezt a versenyszférában a béremelkedés kiegyenlíti majd. A közszférában pedig 1 és 5 ezer forint közötti veszteség lenne akkor, ha nem történne nominális béremelés, és az állam nem lépne közbe. "De az állam közbelép. Mindenkinek, akinek jövőre csökkenne a nettó bére, az állam annyi plusz összeget ad, amellyel +nullára+, tehát az idei szintnek megfelelően kipótolja az összeget."
A számvevőszéki bizottság szerdai ülésén a kormány képviselője egy kérdésre azt mondta: az intézkedéssel az érintettek nominális nettó jövedelme nem csökken.
Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke november 22-én jelentette be: Közszolgálati Demonstrációs Bizottság alakult a SZEF kezdeményezésére, hogy december elején fellépjen a jövő évi költségvetés és az adótörvények ellen, ha a kormány addig nem hoz döntést a közszolgálati dolgozók csökkenő bérének a kompenzálásáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!