Belföld

2010.11.18. 18:00

Megválasztották a közmédiumok vezérigazgatóit

Címkék#közmédium

FMH - A Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma csütörtökön megválasztotta Medveczky Balázst, a Magyar Televízió ügyvezető alelnökét a Magyar Televízió, Jónás Istvánt, a Lánchíd Rádió megbízott főszerkesztőjét a Magyar Rádió, Ókovács Szilvesztert, a Hír Televízió műsorvezetőjét a Duna Televízió, Belénessy Csabát, a Magyar Távirati Iroda (MTI) stratégiai alelnökét pedig az MTI vezérigazgatójává - közölte Balogh László, a nyolctagú kuratórium elnöke az MTI-vel.

MTI

Az elnök beszámolt arról, hogy a négy vezérigazgató közül három az eredményességhez szükséges legkevesebb szavazatnál, ötnél többet kapott, tehát ellenzékiek is szavaztak rájuk, az arányokat viszont - a választási szabályzatra hivatkozva - nem árulta el. Hozzátette: a nyolc vezérigazgató-jelöltről meghallgatásuk után szavaztak. 
A négy közmédium vezérigazgatójának kinevezése a megválasztás napjától hatályos, a szerződéseket rögtön a kuratóriumi ülés után aláírják a vezérigazgatók - tájékoztatott Balogh László.   
Kránitz László, a kuratórium MSZP-s tagja az MTI megkeresésére azt mondta: ő egyetlen jelöltet sem támogatott. Mint kifejtette: döntése az új médiaszabályozásnak, a választási szabályzatnak szólt, valamint annak, hogy nem kellett pályázatot  benyújtaniuk a jelölteknek, továbbá hogy a "jobboldalhoz erősen köthető, magántulajdonban lévő médiumok éléről" érkeznek a vezérigazgatók a közszolgálati médiumokhoz. 
Az MTI érdeklődésére több kurátor is megerősítette, hogy több vezérigazgató-jelöltet ellenzéki kurátorok is támogattak szavazataikkal. 

A kuratóriumot három kormánypárti, egy MSZP-s, egy jobbikos, egy LMP-s, valamint két, a Médiatanács által delegált tag alkotja. A múlt héten a választás első körében egyik jelöltnek sem sikerült megszereznie a kuratóriumi szavazatok kétharmadát, mivel a Médiatanács nyolc jelöltje közül egyik sem kapta meg a szükséges hat szavazatot a nyolctagú testületben. 
A csütörtöki második választási fordulóban már egyszerű többséggel választottak vezérigazgatókat a Médiatanács által közmédiumonként állított két-két jelölt közül. A Magyar Televízió élére Medveczky Balázs jelenlegi ügyvezető alelnököt és Kálomista Gábor filmproducert, a Duna Televízió élére Ókovács Szilveszter Hír TV-s műsorvezetőt és Papp Ferenc szerkesztőt, a Magyar Rádió élére Jónás Istvánt, a Lánchíd Rádió megbízott főszerkesztőjét és Újhelyi Zoltánt, a Magyar Rádió szerkesztő-riporterét, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatói posztjára pedig Belénessy Csabát, a Lánchíd Rádió volt főszerkesztőjét, az MTI stratégiai alelnökét és Szabó László Zsoltot, az Echo TV vezérigazgatóját jelölte a Médiatanács.

A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló 2010. évi LXXXII. törvény szerint a közszolgálati részvénytársaságok vezérigazgatói felett a munkáltatói jogkört a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma gyakorolja, jogkörébe tartozik a vezérigazgatók díjazásának megállapítása és munkaviszonyuk megszüntetése is. A vezérigazgató munkaszerződésének feltételeire a Médiatanács tesz javaslatot, a kuratórium pedig egyidejű szavazással dönt a vezérigazgató kinevezéséről és a munkaszerződésről is. A közszolgálati részvénytársaságoknál az ügyvezetést a vezérigazgató látja el, igazgatóság nem működik. A vezérigazgató jogosult és egyben köteles két vezérigazgató-helyettes kinevezésére. 
A törvényt, amely többek között a közmédiumok új szervezeti rendjéről, a vezérigazgatók jogosultságairól szól, az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának utolsó napján, július 22-én fogadták el 260 igen és 86 nem szavazattal. Nemmel szavazott az MSZP-, a Jobbik- és az LMP-frakció, de az ellenzéki politikusok egy része nem is volt jelen a voksoláson.
Ez a jogszabály rendelkezik többek között a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Közszolgálati Közalapítvány feladatairól is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!