Rémtörténettel kezdődött az életük

Édes borzas fej jelenik meg a lépcsőfordulóban:  "Szia anyuci!" -  dörzsöli szemét, de félkábultan az ébredés után már mosolyog. Márk Lászlóné Erzsike repül a csöppke lány felé.  "Melindám felébredtél? Hangosak voltunk?" -  kérdezi, és  mindannyian szabadkozunk. Hát persze, hogy hangosak voltunk, hisz ritkán érkezik a bodajki otthonba újságíró. Nyolc gyermek várt Melindán kívül rám: Attila, Anita, Jocó, Alexandra, Viktor, Tünde és Anett. Négyen-négyen testvérpárok. Kisebbek, nagyobbak, a legidősebb Anett, 14 éves. Erzsike és férje László nevelőszülőként fogadta be őket. Az első gyerekek  2000. augusztus 8-án jöttek otthonukba három saját gyeremekük és 3 unokájuk mellé. Erzsike nem gondolkodott egy percig sem a dátumon, beégett örökre emlékezetébe. Amikor elhatározták, hogy nevelőszülők lesznek, egy kisgyermeket kértek, de nem tudtak ellenállni, három lett belőle. Azóta huszonegy nevelt gyermek mondta nekik: anyuci, apuci. László mondja:  "Azt szoktam tőlük kérni, hogy vérszerinti szüleiket hívják  édesapának, édesanyának, és minket hogy szólítanak, azt rájuk bízom. Úgy tűnik azonban, véglegesedik minden gyermeknél ez a becézgetés." 
A hosszú asztalt az uzsonnához nyolc gyermek üli körbe. Kedvesek, egymással figyelmesek. Melinda szökni próbál, Anett felkapja, megpuszilgatja, magához öleli.
- Testvérek? - kérdezem Erzsikét.  -Nem, de szeretik egyást - mondja. Elgondolkodva figyeljük kis hierarchiájukat. Erzsike töri meg a csendet. 

- Nem ilyenek voltak, amikor ide kerültek. El sem lehet képzelni, min mentek keresztül ezek a gyerekek. Volt, akit tízéves koráig pelenkáznom kellett, és  volt, aki csak úgy tudott aludni, hogy egész éjszaka a karjaimban ringattam. Ezek árulkodó jelek. Az egyik kislánynak bőrátültetést kellett végezni a popsiján, olyan csúnya sebeket ejtett rajta az ápolatlanul rajta hagyott pelenka. Őt családból emelte ki a gyámhivatal. Minden gyermek élete rémtörténettel kezdődik. Amikor hozzánk kerülnek a gyerekek, azzal kell kezdenünk, hogy megszelídítjük őket. De ha már itt vannak, számukra az jelenti a sikert.
- Háromszor annyit kell harcolnom ezekért a gyerekekért, mint a sajátjaimért - folytatja Erzsike. - A sajátjaim belenőttek egy milliőbe. Nekik az természetes közeg, hogy van valaki, aki védi, szereti, óvja őket. Ezek a gyerekek nem ebben nőttek fel. Az érzelmi kötődés labilis náluk. Nem én mondom, pszichológusok állítják:  felnőtt korukban sem tudnak tartós kapcsolatot kialakítani azok a gyerekek, akik nem családban nőttek fel,  annyira bizalmatlanok, nem engednek senkit a közelükbe. Annyian elhagyták, már őket, nem hiszik, hogy lesz valaki, aki érzelmileg nem csapja be őket.

Ez a fajta szoros személyes kontaktus nem alakulhat ki a csecsemőotthonokban, gyermekotthonokban.  Az intézményes nevelés gondoskodó, de természeténél fogva távolságtartóbb. Márpedig minden  gyermeknek szüksége van az ölelésre, a becézgetésre. Ezt a fajta intézményi keretet szorította ki az utóbbi évtizedekben a lakóotthon, ahol kisebb közösségekben élnek a gyerekek. Pénteken öt ilyen lakóotthont vehetett birtokba a megyében  52 állami gondoskodásban élő gyermek. Az unió 40 millió forinttal egyengette ily' módon életüket. Lepsényben egy, Sárbogárdon négy lakóotthon újult meg ebből a pénzből, de segített a fenntartó, a megyei önkormányzat is.
- A gyerekek is tettek a megújulásért. Gondozóikkal takarítottak, dekoráltak. Segítettek az otthonteremtésben. Jó volt látni őket, a bizalmat érezték, hogy felkértük őket  erre a munkára - mondta Deresné Tanárki Mária, a megyei gyermekvédelmi központ igazgatója az ünnepen.
- A sivár környezet a nevelésben végképp nem segít nekünk, ezért is örülünk a színes falaknak, az új bútoroknak. Több évtizedes kopott bútorok között éltünk, még a soponyai gyermekotthon levetett bútorai voltak ezek. Nem tett jót a lelkeknek -  mondta az ünnepélyes átadó előtt Szabadi Imréné gyám, amint végigvezetett minket a sárbogárdi Gagarin utcai lakásotthonon. Tizenkét gyermek lakik ebben a kétszintes lakásban. A legfiatalabb ötéves, a legidősebb tizenhét. Megszeppenten nézik megújult szobáikban a jövés-menést. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke, és  Vargha Tamás országgyűlési képviselő is meglátogatta  őket, s a megyében pénteken átadott öt másik lakóotthont is. A gyerekek összebújva figyelték a mozgást. Mosolytalanul. Izgulnak a mai nap miatt, de aki ismeri eddigi történetüket, ne csodálkozzon ezen - mondja  egyik gondozójuk. Rozália öt éve él itt a lakóotthonban, a többiek még csak másfél. Egyikük a hosszú évek miatt tört meg, a többiek a múltat nem tudták még feldolgozni. Közöttük keményen pattognak a szavak, ahogy egymáshoz szólnak. Kérdezem, hogyan folytatják a dekorálást szobáikban? Plakátokat emlegetnek, és képeket. Családi képeket!
Indulunk. Egyikük Borosné Németh Szilvia, a házvezető vállára hajtja a fejét. Minden gyermeknek életösztöne diktálja: minden körülmények között szükséges az egyszemélyes ragaszkodás.
Az állami gondoskodásban élő  gyeremekek életkilátásai rendkívül kiszámíthatatlanok. Többüket szerető család fogadja örökbe, volt közöttük, akit tehetős család vitt magával külföldre. Erzsike és László mesélték, hogy neveltjeik közül valamennyien visszajárnak, részei életüknek. Sikeres életüknek. Franciaországból, Svédországból is jönnek az üzenetek. Viszonylag kevesen vannak ilyen szerencsések. Legtöbben visszakerülnek abba a családba, ahonnan egykor kiemelték őket. Deresné Tanárki Mária  tiltakozik a sztereotípia ellen, hogy az állami gondoskodásban élő fiatalok és a fiatalkoti bűnelkövetők közé egyenlőségjelet tett a társadalmom. Három éve ezért elvégeztetett egy vizsgálatot is, ami az ő bizalmát igazolta: - Arra a megállapításra jutottunk, hogy semmivel sem nagyobb mértékű a fiatalkorban elkövetett bűncselekmények mértéke a mi ellátottaink körében, mint a családban nevelkedőknél. A pszichoaktív, kábítószerek használatánál pedig nálunk lényegesen jobb a helyzet, ugyanis gondozottak körében csak nyomokban fordul elő.
 A bélyeg leküzdése persze nem feledteti a gyermekekkel a kitaszítottság érzését.