Belföld

2010.03.15. 11:56

Március 15. - Bokros polgárosodásról, reformokról

FMH - Az MDF a budapesti Jókai téren tartotta megemlékezését az 1848-49 forradalom és szabadságharcra. Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt a márciusi ifjakról mint felelős, áldozatkész értelmiségiekről beszélt.

MTI

Hozzátette: a márciusi ifjak 162 évvel ezelőtt nem érték be saját "pecsenyéjük sütögetésével", saját "karrierjük" biztosításával. Az ifjak gyülekező helye, a Pilvax kávéház a polgári nyilvánosság fontos színtere volt - jelentette ki.
Mint mondta, a márciusi fiatalok többet akartak rossz kompromisszumoknál, és többet akartak az egy helyben topogásnál. 
Bokros Lajos szerint akkor a pesti értelmiség tisztában volt kiváltságos helyzetével, sokan életüket kockáztatva is bátran nekiálltak, hogy kirántsák a politikai kátyúból az ország szekerét.
Jókai Mór szobra előtt mondott beszédében az MDF miniszterelnök-jelöltje kiemelte: ma Magyarországnak újra reformokra van szüksége, azonban, mint fogalmazott, az értelmiségnek ma nem kell "forradalmasdit" játszania. A mostani nemzedéknek az a felelősség jutott, hogy puskaropogás és háborúk nélkül vívja meg a polgárosodás küzdelmeit.
Hangsúlyozta: Jókai Mórban megvolt a bátorság, hogy előbb karddal, majd később tollával szolgálja a magyar polgárosodás ügyét.
Az áprilisi választásokra utalva azt mondta: ma nagyon úgy tűnik, hogy a pártok ismét négy évnyi semmittevésre akarják ítélni Magyarországot. A választásokra készülve sokan ismét benyújtották a "tétlenség programját", és feledésre akarják ítélni a polgárosodás nagy programját.
Úgy fogalmazott: "szégyen, de igaz, 162 évvel ezelőtt a politikai elit jobban látta, mint ma, hogy a reformok csak kéz a kézben haladva érhetnek el átütő eredményt (...)". 
Bokros Lajos azt mondta, azért lépett újra a politika "szorítójába", hogy 1848-hoz hasonlóan a reformok és a demokratikus népakarat ismét egymásra találjon Magyarországon. 
Az emlékezők a Jókai Mór szobra előtti kis téren hallgatták végig Bokros Lajos tízperces beszédét, majd az MDF nevében koszorút helyeztek el a szobor tövében. A megemlékezés a Himnusszal zárult.
A megemlékezésen részt vett Dávid Ibolya, az MDF elnöke, Herényi Károly elnökhelyettes, Kerék-Bárczy Szabolcs szóvivő és Csapody Miklós képviselőjelölt. 
Csapody Miklós újságíróknak annyit mondott: az MDF tud budapesti listát állítani; kiemelte, már ő is összegyűjtötte a szükséges ajánlószelvény-mennyiséget. Hozzátette: azoknak a képviselőjelölteknek, akiknek a fővárosban sikerült összegyűjteniük a legalább 750 ajánlószelvényt, segíteniük kell azoknak, akik ezt még nem tudták megtenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!