Belföld

2010.03.16. 18:41

Bántalmazzák őket, de nem szólnak róla!

Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a gyermekvédelmi jelzőrendszer egyes szervei elérhetetlenek a gyermekek számára.

MTI

A közlemény szerint a gyermekvédelmi rendszer tudomására jutó bántalmazásos esetek száma jóval alacsonyabb, mint azt a társadalomtudományi kutatások becslései indokolnák. Szinte példa nélküli, hogy egy gyermek maga kérjen segítséget, amit a gyermekek életkori sajátosságai mellett a jogtudatosság hiánya, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer szó szoros, és átvitt értelmében vett "érzéketlensége" magyarázhat.
Az ombudsman szerint az kedvező tény, hogy szinte valamennyi településen biztosított a gyermekjóléti szolgáltatás, ám általános jelenség a szakemberhiány: a családgondozók létszáma alacsony, ehhez mérten a gondozott családok, illetve gyermekek száma sokszor jóval meghaladja a jogszabályban meghatározott legnagyobb létszámot. 
 A nevelési-oktatási intézményekben általában nincs olyan szakember, akinek kizárólagos és állandó feladata lenne a gyermekek helyzetének feltérképezése, panaszaik meghallgatása és szükség esetén továbbítása a gyermekvédelmi szervhez.
A gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök és az iskolapszichológusok ismertsége esetleges, elérhetőségük sok esetben nehézkes. A rendezetlen állampolgárságú gyermekekre a gyermekvédelmi előírások főszabályként nem vonatkoznak, e különösen nehéz helyzetben lévő gyermekcsoport gondozása így csak kivételesen fordul elő - közölte megállapításait az ombudsman.
 Sajnálatos az az attitűd, amely szerint az orvos csak gyógyítja sérüléseket, de nem feladata  a gyermekbántalmazás megelőzése. Különösen aggasztó, hogy a legritkábban a háziorvosoktól, házi gyermekorvosoktól érkeznek gyermekbántalmazásra utaló jelzések - tette hozzá.
Az alapjogi visszásságok orvoslása, valamint a visszásságok közvetlen veszélyének elkerülése érdekében a biztos felkérte az oktatási és kulturális minisztert: fordítson nagyobb figyelmet a gyermekek jogtudatosítására, ezen belül annak kiemelésére, hogy a bántalmazott gyermekek mely szervekhez fordulhatnak segítségért.
Az oktatási minisztert a biztos felkérte arra is, hogy fontolja meg gyermek- és ifjúságvédelmi felelős, valamint iskolapszichológus kötelező alkalmazását a tanintézményekben.

Ezek is érdekelhetik