Belföld

2010.01.14. 09:56

Csodákat várunk a piruláktól?

FMH - Szomorú, hogy hazánkban minden harmadik ember úgy gondolja, nem tehet semmit egészsége érdekében. Európában egy felmérés szerint gyógyszerfogyasztásban az élen járunk, miközben soha nem hallott, új nyavalyák is megjelennek, mint például a csókbetegség. Ez utóbbiról a Fejér Megyei Hírlap vasárnap reggeli számában olvashatnak részletesen.

J. Mező Éva

A házon kinn van egy ELADÓ tábla, Lovas István lassan vonszolva magát jön elénk. Nem panaszkodik, megoldást keres végső elkeseredésében. Érzésem szerint pénznélkülisége,  szorongása, magányossága is hozzájárul, hogy  évente újabb és újabb betegség támadja meg szervezetét. No és persze  fiatalkori munkája, állítása szerint egy közel százfokos üzemben esztergakésekbe forrasztotta  a vídiát. Többen meghaltak mellette fiatalon, őt betegségek formájában kíséri a múlt. Gyógyszereit rendezi, miközben felesége elvesztését meséli. Végleg egyedül maradt. Hitelével, kényszerűen évente csökkenő rezsijével, megélhetési költségeivel, aminek nagy részét gyógyszerkiadásai teszik ki. Háziorvosa, Nagy István csak néhány gyógyszerre mondja azt, hogy elhagyhatná: a hangulatjavítóra például, ami nem gyógyít, de a beteg nem akar megválni tőle. Hosszúak számára a magányos éjszakák. Nagy doktor szerint a szakorvosok által beállított gyógyszerek szedése indokolt. Polimorbid - ezt a szót használta Lovas Istvánra, ami azt jelenti, sok betegsége van.  

Nemrég egy kínai szokásról hallottam: ott a háziorvost addig fizetik, amíg meg tudja előzni a betegséget, vagyis kevés betege van. Nagy doktor nevet ezen, és helyesli a szemléletet. Csak az a baj  magyarázza , ha nem írok fel elég pirulát, elveszítem betegeimet. Magyarországon a betegek többsége ragaszkodik a gyógyszerekhez. Sokan kétségbeesnek a láz miatt, mert azt gondolják, a betegséget az antibiotikum gyógyítja meg és nem a láz. A jövő tendenciái azonban változnak. Egyre több gyógyszerkombináció kerül rövidesen piacra: egy tablettába  akár ötféle hatóanyagot is belepréselnek.
- Nehéz általánosságokat levonni gyógyszerfogyasztási szokásainkról - ezt mondta  Schneider Attila, az egyik belvárosi gyógyszertár vezetője. Tapasztalatom szerint vannak, akik akkor sem mennek el orvoshoz, ha nagy a baj, mások pedig valósággal habzsolják a gyógyszereket. A pirulákban a csodát látják: egyszerűbb bevenni egy tablettát, mint életmódot változtatni, lefogyni vagy mozogni. Vásárlóink 20 százaléka a gyógyteákért keres fel minket, és van egy réteg, amelyik gyógyszereit egészíti ki a növényekben rejlő gyógyító hatóanyagokkal.
Az egyik öreghegyi patikában Molnár Katalin gyógyszerész  mindenkitől megkérdezi, ismeri-e a  kiváltott  gyógyszert. Készséges, ha tanácsot kérünk, mivel  kúráljuk kisebb-nagyobb bajainkat.  Most is készséges, amikor  arról érdeklődöm, adhat-e  tanácsot,  ha valaki nem tudja,gyógyszerei  összeillenek-e,  nincsenek-e  olyan együtthatások, amelyek  akár károsak is lehetnek.
- Természetesen szívesen segítünk, de a gyógyszerész nem  bírálhatja felül az orvos  rendelését.   Az  orvosságok egymásra hatását  a  beteget legjobban ismerő  doktornak kell  koordinálnia. Hetven év felett már    elég gyakran  előfordul,  hogy különböző szakorvosok, különböző  orvosságokat rendelnek a betegnek,  vérnyomáscsökkentőket,  koleszterinszintre ható szereket, cukorbetegségre  való orvosságokat.  Sokan szednek ízületi  vagy gerincpanaszaikra különböző gyulladáscsökkentőket   bizony tényleg összejöhet hét-tízféle orvosság. A gyógyszerek  nemcsak csökkenhetik, hanem fel is erősíthetik egymás hatását, de  emellett gondot okozhat az is, hogy számos szernek  májkárosító   hatása van. Erről tájékoztathatjuk a beteget, de csak azt javasolhatjuk, hogy a  kezelőorvosával egyeztessen.

Tételesen  persze  lehetetlen  felsorolni, melyik gyógyszernek milyen kölcsönhatása van a másikkal. Ezt még  évtizedekkel ezelőtt  is nehéz lett  volna, pedig akkor  alig több, mint ezerfajta  orvosság volt a magyar gyógyszerpiacon, ma pedig  több mint tizenkétezer! (Persze  a  hatóanyagokban  van  azonosság,  csak a vivőanyag, és az ár  különbözik.) Apropó ár: mivel a gyógyszerkasszára  az egészségbiztosító   vigyáz,  az orvosok  gyógyszerrendelési szokásait   figyelemmel  kísérik,  most első ízben az országban 181 doktort továbbképzésre invitáltak. Biztató jelnek tartjuk, hogy megyénkben egyetlen nyugdíjas kórházi orvos kapott erre meghívót. 
Lovas István búcsúzáskor azt kérdezte, létezik-e számára  megoldás. Őszintén szólva nehéz elhinni, hogy egy embert csak huszonnégyféle gyógyszer tarthat életben. Higgyünk inkább  szakértőinknek, és  törekedjünk az életmódváltásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!