Belföld

2009.12.01. 11:29

Rendőrőrs létesült Sajóbábonyban

Sajóbábony a két héttel ezelőtt helyiek és a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viselők csaptak össze, ma rendőrőrsöt avattak a városban.

MTI

A kedden átadott sajóbábonyi rendőrőrs állománya a város mellett öt környékbeli község - Szirmabesenyő, Sajókeresztúr, Sajóvámos, Sajóecseg és Sajósenye - közrendjére, közbiztonságára ügyel.
 Az avatáson Turi András, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára azt mondta: november közepén olyan rendkívüli esemény történt Sajóbábonyban, amely különösen indokolta egy rendőrőrs létét. A helybéliektől a szakállamtitkár azt kérte: szeressék, tiszteljék, és ha kell, féljék a rendőröket és felhívta a figyelmüket a tisztességes, békés egymás mellett élés fontosságára.
Próbálják meg a lehetetlent, és felejtsék el a november közepén történteket - fordult az avatáson megjelent helybéliekhez Turi András, megjegyezve: a rendőrőrsön szolgálatot teljesítők maximálisan biztosítják a közrendet, közbiztonságot, ehhez azonban minden lakos segítségére szükség van, etnikai hovatartozástól függetlenül.
Nagy Imre (MSZP) Sajóbábony polgármestere úgy fogalmazott: nem engedhető meg, hogy az itt élők nyugalma rosszabbodjék, ezért is kérték a rendőrség megerősítését, azt, hogy a körzeti megbízotti rendszer helyett rendőrőrs álljon fel.
Az önkormányzat az őrs létesítéséhez 3 millió forinttal járult hozzá.
Rendőrségi statisztikák szerint Sajóbábony és térsége a bűnügyileg kevésbé fertőzött területek közé tartozik, idén szinte minden típusú bűncselekmény száma csökkent, elsősorban lopásokat, betöréses lopásokat követtek el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!