Belföld

2009.12.09. 14:33

Cégvezető az MTV élén

Cégvezetőt nevezett ki a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke mellé az intézményt felügyelő kuratórium elnöksége.

MTI

A tavaly március óta elnök nélkül működő intézményt irányító Medveczky Balázs ügyvezető alelnök gazdasági és pénzügyi döntései csak Bednárik Imre hírigazgató ellenjegyzésével érvényesek ezután - közölték.     "Az elmúlt hetek bebizonyították, hogy vezetetlen az MTV, a munkatársak elbizonytalanodtak, sztrájkkészültség van. A részvénytársaság nem teljesíti fizetési kötelezettségeit, a menedzsment nem tud elszámolni a kuratóriumnak, szembeszegült a médiatörvényben meghatározott kötelezettségeivel" - mondta el a határozat indokairól az MTI-nek a testületbe az MSZP által delegált Hábetler Helga.     Az MTI információja szerint a határozatot az MSZP mind a hét, az SZDSZ mindkét és az MDF - egy - delegáltja szavazta meg.     A cégvezető idén januárban lépett elő hírigazgatóvá, addig a posztot betöltő Kert Attila helyettese volt. Bednárik Imre - aki korábban kétszer is átvehette a házelnöktől Az év parlamenti újságírója kitüntetést - a TV2 Tények című műsorától igazolt az MTV-be.
A cégvezető-választás törvényességének vizsgálatát kérik a Magyar Televízió Közalapítvány Ellenőrző Testületétől a közmédiumot felügyelő kuratórium elnökségének ellenzéki delegáltjai - közölte egyikük a szerdai döntéshozatal után az MTI-vel. Balogh László elnökhelyettes szerint "a médiakoalíció" a döntés előtt semmilyen érdemi kérdésre nem adott választ az ügyben; mint mondta, sem a posztra jelölt személy életrajzát, sem elképzeléseit nem volt módjuk megismerni az ülésen.     Az MTI-vel több résztvevő is azt közölte: az MDF, az MSZP és az SZDSZ tíz delegáltja szavazta meg a cégvezető kinevezését, míg a Fidesz és a KDNP által a testületbe jelölt öt tag ellene voksolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!