Belföld

2009.10.19. 17:19

Nem szavazták meg Dávid és Herényi mentelmi jogának felfüggesztését

FMH - Az Országgyűlés hétfőn úgy döntött, nem függeszti fel Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es képviselők mentelmi jogát.

feol.hu

A két MDF-es politikus mentelmi ügyében külön szavaztak a képviselők. Dávid Ibolyánál a képviselők közül 171-en szavaztak igennel, 178-an nemmel, míg hatan tartózkodtak, Herényi Károlynál pedig 170-en szavaztak igennel, 180-an nemmel, míg öten tartózkodtak. Sem Dávid Ibolya, sem pedig Herényi Károly nem szavazott.
A mentelmi jog felfüggesztésére a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazatára lett volna szükség.
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága múlt keddi ülésén is úgy döntött, hogy nem javasolja a parlamentnek a két MDF-es képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Géczi József Alajos, a mentelmi bizottság szocialista elnöke a hétfői szavazás előtt elmondta: személyes adattal való visszaélés és kényszerítés miatt kérte ki az ügyészség a két képviselő mentelmi jogát.
Rendkívül sok a politikai felhangja az ügynek - jelentette ki. Hozzátette: fideszes politikusok úgy adták elő ezt az ügyet, mintha ezen múlna a nemzet és a demokrácia sorsa.
Elmondta, hogy a mentelmi bizottság iratokat kért a legfőbb ügyésztől, azonban semmilyen iratot nem kapott, még a legsúlyosabb vádra, a kényszerítésre sem.
Németh Szilárd (Fidesz) közölte: a mentelmi bizottság fideszes és KDNP-s tagjai szerint fel kellene függeszteni a két képviselő mentelmi jogát. Miközben beszélt, az Országgyűlés alelnökének többször csendre kellett intenie a képviselőket.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke, aki tizenhét percben fejtette ki véleményét, azt mondta: az elmúlt tíz évben háromszor került olyan helyzetbe, mikor azt kellett mondania: "csípjenek meg, hogy ez velem megtörténhetett". Az egyik a "nem értek a focihoz" kijelentés ügye, a másik a fia állítólagos kábítószerbotrányáról szóló hírek, melynek, mint mondta, semmi alapja nem volt, a harmadik pedig a UD Zrt. ügye.
Véleménye szerint a legegyszerűbb megoldást választotta a lehallgatási ügyben, hogy kilép a nyilvánosság elé.
"Nem követtem el bűncselekményt, (...) semmiféle kényszerítést nem követtem el" - jelentette ki. Közölte: képviselőnek a tisztességét megalapozatlan eljárással nem lehet kétségbe vonni.

Almássy Kornél független képviselő azt mondta: visszautasítja, hogy közvádas ügyekben a mentelmi bizottság elnöke minősít. A képviselő felszólalását közbekiabálások szakították meg.
Kijelentette azt is: nem lehet a titkosszolgálatokat belpolitikai célra felhasználni.
Herényi Károly is felszólalt, aki azt mondta: valóban politikai színezete van a lehallgatási ügynek.
Kerék-Bárczy Szabolcs, a demokrata fórum szóvivője, vasárnapi sajtótájékoztatóján az MDF nevében felszólította azokat a politikusokat, akiknek a neve az adatgyűjtési ügyben felmerült, hogy a parlament hétfői ülésén ne szavazzanak Dávid Ibolya MDF-elnök és Herényi Károly országgyűlési képviselők mentelmi jogának felfüggesztéséről. Hozzátette: Dávid Ibolya és Herényi Károly személyes érintettsége miatt nem szavaz. Erre szólította fel Demeter Ervin és Kövér László fideszes, valamint Almássy Kornél független képviselőt is.
Az Országgyűlés honlapja szerint Almássy Kornél, Demeter Ervin és Kövér László is megszavazta a két képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke tavaly szeptember 12-én sajtótájékoztatón jelentette be: a legfőbb ügyésztől és az NNI-től is soron kívüli vizsgálatot kér, mert a birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél - a párt visszalépett elnökjelöltje - érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. A Fővárosi Főügyészség szeptember 18-án elutasította az MDF elnökének feljelentését.
A legfőbb ügyész a közelmúltban e hangfelvételhez kapcsolódóan kérte Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es politikusok mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyészség hivatalosan nem közölte, hogy ezt milyen bűncselekmény gyanúja miatt kérte, az MTI azonban úgy tudja, hogy a két politikus - a legfőbb ügyész házelnökhöz intézett levele szerint - megalapozottan gyanúsítható személyes adattal való visszaélés vétségével, valamint kényszerítés bűntettével.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!