Belföld

2009.06.08. 02:29

Közösségbe küldött képviselők

Ötéves európai uniós tagságunkban most újra, újabb öt évre választottunk magunknak képviselőket. Akik a közösség törvényhozásába, az Európai Parlamentbe viszik a mi elképzeléseinket - s reményeink szerint olyan döntéseket hoznak haza, amelyek valóban megfelelnek a mi várakozásainknak, érdekeinknek.

Ármás János

Bármire is pirkad, azért a hajnal mindig csendes és szótlan. Elnyomom a csikket a király lovas szobránál, a megyeházán szemben éppen az ablakot nyitja a főjegyző. Parolázunk az emeletek közötti magasságban Varjú Mihállyal - igen, perceken belül ott leszek, aztán talán kezdhetünk is. A lépcsőfordulóban akadunk egymásba Kara Pállal, a Fejér megyei választási bizottság elnökével parolázni. Nejlonstanicliben műanyag palackocska, abban az otthoni, korai hosszú kávé - de itt majd hoznak ám afféle rendeset, embernek valót is. Reméli. Rendesen gyűlik is az elnöki invitálásra a bizottság. Szécsényi Péter, a grémium rendes tagja, illetve a pártok delegáltjai, Boor Ádám (SZDSZ), Erdős Ferenc (Munkáspárt), Kovács Béla Sándor (Fidesz-KDNP), Mező Balázs Béla (Jobbik), Szabó István (MSZP) és Varga Gábor Béla (LMP-HP). Kara úriember. No, ezt tudjuk évtizedek óta, de most is rátesz: az alelnöknek, Csurgó Katalinnak, mert családanya és háziasszony, felmentést adott a hajnali ülésről. A főjegyző, illetve helyettese, Molnár Krisztián fülén folyamatosan él a mobil, a települések jelentkeznek: rendben elindult a 2009. évi európai parlamenti szavazás.


Kara Pál és Varjú Mihály egész nap figyelték az eredményeket
Fotó: FMH

Huszonkét mandátum, aspirál erre nyolc választási lista. A bizottság nem süllyed le a politika szintjére, Kara aztán főleg nem. Meghallgatja a főjegyző hajnali jelentését, nyugtázza, a kampánycsendet nem sértették meg. Tesz néhány finom utalást arra, hogy mi a véleménye erről az egész kampánycsendről, finoman fogalmazva ez mekkora maflaság. (A riporter pedig elgondolkodik: addig Fejér megyének nagyon is oké, amíg a Martonvásáron nyugdíjasként élő Kara az elnök, ám ez a szaktekintély, aki a rendszerváltás után az önkormányzatiság kidolgozásában ugyanúgy aktív szerepet vállalt, miként a választási metódusok pontosításában, miért nem az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöki székében ül - szóval ezen még morfondírozunk egy ideig. Államtitkárságát követően nyolc évig az Országgyűlés által választva töltötte be az OVB titkári tisztét.)

Közben egy tájékozatlan kerekes székes választót Molnár Krisztián aljegyző eligazít, majd észlelve, hogy a segítőnek távoznia kell, saját autójával a kért helyszínre fuvarozza az illetőt.

Hetvenkilenc óta választja közvetlenül képviselőit a közösség az Európai Parlamentben. 2005-ben 24 mandátumra, most 22-re jelölhettünk. Fejér megyében 427 szavazókörben lehetett tegnap voksolni. Kara Pál hangsúlyozta: az EU szervezeti rendszerét ma igazából kevesen ismerik. Abban egyetértünk, hogy a külföldi mobiltelefonálások díjához az EP behúzta a kéziféket, s az is jó, ha az energiaellátási rendszert egyesítik, (mert így nem egy moszkvai medvén múlik, hogy mikor jöhet a gáz, illetve mekkora gáz, ha nincs gáz...). Kara bólint: igen, a szervezet valóban működik, döntéseket hoz, olyanokat, amelyek kötelezőek vagy félig kötelezőek, ám az életünket átfogja és áthatja. Ám nem ilyen egyszerű! Változatlanul eléggé nagy a homály. Ehhez nem kell nagyon nagy költség. Az oktatásban várom az érdeklődést, a változtatást.

A fehérvári Rákóczi úti szociális otthonba mozgó urnát kértek. Ágyhoz kötött idős emberek szavaztak. A megyei összesítések nagyon csendes számokat, szűk érdeklődést jelentettek egész nap. A bizottsághoz jegyzőkönyv érkezett késő délelőtt: telefonos hívások érkeztek Orbánra és Morvaira való szavazásra buzdítva. Adtak hozzá rendőrségi jegyzőkönyvet is. Aztán már állítólag a szocik és a liberálisok is telefonálgattak. A bizottság vizsgált, majd - kompetencia híján - elutasított. De a témában még bőven érkeztek beadványok, bár volt, aki a korábbi döntések hírét hallva a helyszínen széttépte a beadványát. A bizottság pedig tárgyalt a beadott - telefonhívásos - ügyekről.

Jelenleg, mert ez látszik, tíz és százmilliók akarják, hogy legyen egy közös Európa, noha látszik, ez nem egy egyszerű feladat - fogalmaz Kara Pál, megjegyezve: tudomásul kell venni, hogy a nemzeti érdekeket soha nem feledve meg kell tanulni az európai parlamentáris szinten is értékekkel gondolkodni.

Tíz és százmilliók akarják a közös Európát - noha ez véletlenül sem egy könnyű feladat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!