Két-három éves kisgyerek szintjén érez az ember legjobb barátja

Több tízezer éve él a kutya az emberrel. Ennyi évezred pedig talán éppen elég volt arra, hogy a kutya mint állatfaj annyira idomuljon a hozzá legközelebb álló élőlény, azaz az ember szokás- és viszonyrendszeréhez, amennyire az evolúció csak engedi. És noha unalomig ismételt idézet, nincs jobb azóta sem Saint-Exupéry kijelentésénél: „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” A kis herceg kijelentése igaz úgy az eb-gazda mikrokörnyezeti szintjén, mint globálisan, a kutya mint állatfaj és az ember viszonyára értve. Csányi Vilmos, akinél jobban talán senki nem ért a kutyák nyelvén, kutatásai kezdetén kollégáival együtt – éppen erre utalva – hozta be a magyar köztudatba a kifejezést, hogy a „kutyák szőrös gyerekek”, amelyet külföldi kollégáktól vettek át. És ebben nincs semmi költői túlzás…

– A legfontosabb az, hogy a kutya be tudjon illeszkedni az őt befogadó, nevelő család érzelmi köreibe. Úgy tekintsünk rá, mint családtagra, hiszen neki is igényei vannak, kötődik, amit egy két-három éves kisgyerek szintjén tesz. S aki ezt nem tudja, s azt hiszi, hogy az eb olyan, mint egy tárgy, amelyet leakaszt, büszkélkedik vele, s ha már nem kell, lead egy menhelyen, az borzasztó. Jobb, ha tudjuk: a kutyát, amelyet kitesznek, ugyanolyan sérelem ér, mint egy gyereket, akit elhagynak. Ezt intenzíven kell tudatosítani az emberekben. Ha kutyát vállalsz, 14-15 éves kötelezettség lesz, s barbárság ellökni őt – fogalmazta meg a szakember múlt héten egy állatok világnapi sajtótájékoztatón Budapesten.