A két orvosi eset

 Nem azért, mert a szőrgombolyagból kiálló négy hegyes kis fülként mutatkozó cicák valamilyen kóros tünetet produkáltak volna, de úgy gondoltuk, jobb megelőzni a bajt. Egyrészt nehogy valami fertőzést hozzanak a házba, másrészt nehogy valamit rosszul csináljunk és ezért bajuk essék. Időben megkaptak minden védőoltást, macskavész, veszettség, különböző vírus okozta gyulladások ellen, kaptak féregtelenítőt, egyebeket.
Így elég gyakran megfordultunk velük az állatorvosi rendelőben, amit persze egyáltalán nem kedveltek. Mindig megelőzte némi harc, a hordozókosárba tuszkolás, majd az autóülésen való utazástól való irtózás miatt. Régóta élek a gyanúperrel, hogy a macskák olvasnak az ember gondolataiban. Már az orvoshoz indulás előtt fél órával képesek voltak sunyin és észrevétlenül a lakás legrejtettebb zugába, a véletlenül nyitva hagyott szekrény, komódfiók rejtekébe bújni, és onnét semmilyen hívó szóra elő nem jönni.
 Nemrég azonban megváltozott a hozzáállás. Történt, hogy Sanyika egyik szeme könnyezni kezdett, s hiába törölgettük kamillás vattával, nem múlt el. Két nap után a váladék kezdett egyre csúnyább állagot ölteni, a cica türelmetlenül viselte, majd egy óvatlan pillanatban kisurrant az erkélyre és belekucorgott az ott tárolt kosarába. Egyértelmű volt, hogy neki most már elég a szenvedésből, vigyük orvoshoz. A szemgyulladás kezelést igényelt, így Sanyival vagy kétszer, Árpi tesó nélkül, egyedül mentünk kezelésre, majd kontrollra. Hogy ez alatt Árpiban mi zajlott le, majd Sanyi macskanyelven miről informálta, fogalmam sincs. Nem nagyon sokára, a rettentően beszédes, akaratát, véleményét mindig kifejező nyávogással értésünkre adó Árpi  elnémult. Nem jött ki hang a száján. Úgy csinált, mintha nyávogna, de csak a száját tátotta, s a dorombolást is abbahagyta. Nem volt láza, de két nap némaság után úgy gondoltam, orvoshoz viszem, mert nem normális, ha egy macska egyik pillanatról a másikra nem tud nyávogni! Árpi nem tiltakozott, nyugodtan beült a kosárba, az úton is csöndben lapított. A rendelőben a kedves ismerős doki elég furcsán nézett ránk, majd bele Árpi torkába. A cica némán tűrte a procedúrát, hagyta magát vizsgálni, egyáltalán nem tiltakozott akkor sem, amikor az asszisztens kifeszítette a száját. Majd kapott egy vitamininjekciót és mehettünk haza, diagnózis nélkül.
 Beléptünk a lakásba, Árpi kiugrott a kosárból, kinyújtózott, és kissé rekedten, elégedetten nyávogni kezdett. Végül is, ami jár, az jár!