Koronavírus Fejérben

2020.10.29. 07:25

A munkaerőpiac is igazodik a koronavírushoz

A programozók és a számviteli tudással rendelkező szakemberek iránt jelentős volt a kereslet a hazai munkaerőpiacon az elmúlt öt hónap során – mutat rá a Profession.hu és az EY elemzése.

FMH, Palocsai Jenő

A hazánkban tavasszal bevezetett karanténintézkedések első két hónapja alatt 50 ezren regisztráltak a munkaügyi központokban, az év eleje óta pedig csaknem 190 ezren jelezték, hogy elveszítették az állásukat a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján. A részletes elemzés arra is rávilágított, hogy az említett időszakban a programozók és a könyvelők iránt csökkent legkevésbé az érdeklődés.

– Tapasztalatunk szerint a könyvelés mellett a könyvvizsgálat bizonyult az egyik leginkább válságálló területnek a COVID–19 első hulláma során – hangsúlyozta Lázár Gábor. A HR-vezető azt vette észre, hogy mivel a beszámolási kötelezettség alól sem mentesültek a vállalatok, több cégnél inkább a humán erőforrás hiánya volt a gond, mintsem a kevés tennivaló. Az IT-szektorral kapcsolatban azt mondta:

– Érzékenyebben érinti a gazdasági lassulás az ágazatot, bizonyos fejlesztéseket el kellett halasztani, de ezzel egy időben más projektek kerültek előtérbe, így az iparág várhatóan hamar talpra áll.

Noha egyes cégeknél a veszélyhelyzetet követően is szigorú szabályozások szerint kell élni a mindennapokat, legalább van hol dolgozni. Ilyen, ha könyvelőként áll helyt az ember hétköznap
Fotó: FMH-illusztráció: Pesti Tamás

A Profession.hu-n meghirdetett állásai között nemcsak a fent említett foglalkozások voltak kiemelkedően keresettek az elmúlt öt hónapban, hanem az eladó és pénztáros munkák, a betanított munka, az anyagmozgatói és rakodói állások, a projektmenedzseri pozíciók, a szakmunkák, valamint az értékesítői állások is. Az álláspiac helyzete tehát nem rossz, egyre stabilabb képet mutat, annak ellenére, hogy a feladott hirdetések száma még mindig elmarad a tavalyi év hasonló időszakához képest.

Tüzes Imre, az álláskeresést segítő portál üzletfejlesztési vezetője szerint:

– A COVID–19 hatásai fundamentálisan alakították át a vállalatok működését és prioritásait. Az egészségügyi kockázatok minimalizálása, a távmunkára való technológiai átállás, a napi rutinok megváltozott keretekben való megszervezése csak néhány példa azokból a kihívásokból, amelyekkel a cégeknek szembe kellett és kell ma is nézniük.

A kapott sajtóközleményben is hivatkozott adótanácsadó cégnél is nagyon megy az informatika, valamint a pénzügyi- és számviteli vonal, ők is kortól függetlenül keresik a szakembereket. S ez csak egy példa.

Koronavírus Fejérben

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!