Adony

2011.10.25. 05:25

Helyben a diákok

Adony - A párhuzamos osztályokból az egyik két tannyelvű. Ma már nem jellemző, hogy adonyi gyermeket más településre járassanak iskolába. Most pedig a környezet is kiváló lett.

Tribolt Lajos

Az adonyi Szent István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola főépülete határozottan megszépült. Nem csak a homlokzatot tatarozták, de kicserélték a tetőt is. Megtörtént a nyilászárók cseréje, a vizesblokkok felújítása, az elektromos vezeték cseréje. A hat új tanteremmel együtt megfelelő körülmények közé kerül a 299 diák.

 Évfolyamonként 2 párhuzamos osztály működik,  tudtuk meg Orthné Horváth Marianna igazgatótól. Az egyik osztály angol, két tannyelvű immár fél évtizede. Így az első ilyen osztály már ötödikbe jár. A többi osztályok is tanulnak nyelveket: angolt és németet. Az iskola jól felszerelt oktatási segédeszközökkel. Az alsó tagozatok a saját termükben tanulnak, a felsősök minden órát a kialakított szaktantermekben töltenek.

 Az iskola másik nagy vonzereje az alapfokú művészeti oktatás. Képzőművészetben festészetet, táncban nép- és kortárs táncot, a zenetanszakon zongorát, furulyát, fuvolát, kürtöt, hegedűt és ütőhangszereket tanítanak. A művészeti oktatásban 150 diák vesz részt, igaz van, aki két tanszakon. Van egy tánccsoportjuk a besnyői iskolában is.

 A sport területén népszerű a kicsiknél alkalmazott szivacslabdás kézilabda. Lehet labdarúgást, atlétikát, teniszt gyakorolni. Az iváncsai kistérségi uszodába minden szerdán utazik két óvodai és négy iskolai csoport. Ez utóbbi ebben a félévben a 2. és 5. évfolyam. Félévente van váltás, így nyolcadikig négy féléven át úszhat minden diák az uszodai edző segítségével.

 Az igazgatónő azt is elárulja, hogy öt éve még egy osztálynyi gyerek járt más településre iskolába, az idén már minden  óvodást a helyi iskolába írattak be. Sőt vannak gyerekeik Sinatelepről, Ercsiből és Besnyőről is.  A más településről történő bejárást a közlekedés alapvetően befolyásolja, mivel igazából csak a Budapest-Dunaújváros vonalon megoldott a tömegközlekedés. Ez persze a tanárok mobilitását is akadályozza.

 A jövőről nem szívesen beszélnek az iskolában, mert nem tudják, pontosan mi is vár rájuk. Még nem fogadta el a parlament az új köznevelési törvényt, nem született meg az új önkormányzati törvény sem. Így nem nagyon látják, hogy milyen szervezetben, milyen feltételek között dolgoznak majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!