Szokatlan stílus, kiváló teremtőerő: ez a Peet Project

Hogyan indult a Peet Project?

- Mindig is bandát szerettem volna alapítani, azért, mert úgy gondolom, a zeneipar tele van szólóénekesekkel. 2008-ban a gimnáziumi zenei barátommal, Lőrincz Ádámmal duóként hoztuk létre a bandát. Miután a Vasvári Pál Gimnáziumban leérettségiztem, a nyarat lényegében a stúdióban töltöttük. Ezzel az anyaggal kezdtünk el kopogtatni a kiadóknál, és ajánlgatni magunkat. Végül Farkas Zoltán, a jelenlegi menedzserünk karolt fel bennünket.

Nem nehezebb bandaként helytállni?

- Nem érzek emiatt bármiféle hátrányt: inkább az általunk képviselt zenei stílus okoz nehézséget. Arra kell figyelnünk, hogy mindenkinek saját karaktere legyen és mindenki a maximumot hozza. Itt, az interjún is egyedül vagyok, mégis többes számban beszélek, mert tudom, mi a zenekari álláspont, és a bandánk minden taggal együtt alkot egy egészet.

Funky, jazz, pop, eszközként dob, hegedű – van itt minden.

- Valóban sokféle stílust ütköztetünk egymással, és ez a mixtúra rendkívül szokatlan az embereknek. Nehezen tudjuk azonnal meggyőzni a nagy tömegeket. A tapasztalatok alapján az európai emberek nehezen szavaznak bizalmat az új dolgoknak. Látszik ez a számokban is: öt lemezen és lassan tíz éven vagyunk túl, mégsem ugyanazon a színpadon játszunk, mint például a Wellhello.

Több műsorban is szerepeltetek már. Mi volt a célotok?

- A Hungary’s Got Talent inkább tehetségkutató tévéműsor, mint A Dal. Előbbibe azért mentünk el, mert mást kínált, mint a többi hasonszőrű műsor: ott nem felfedezetlen énekeseket, bandákat szerettek volna bemutatni. Mi pedig épp egy ilyen zenekar voltunk, vagyunk. Azonban a visszajelzések alapján az emberek zömében azt gondolták, ha külföldön ennyire befutottunk, akkor ne itthon, hanem Amerikában csináljunk karriert. Mi nem így gondoltuk, nem is szerettük volna menekülőre fogni.

Menekülés lenne Amerikában zenélni?

- Nézd, nagy sikerünk van a tengerentúlon, és a két befogadói piac is összehasonlíthatatlan. Éppen ezért túl egyszerű megoldás lenne, ha oda mennénk. Hiszek abban, hogy nem véletlenül születtünk magyarnak.

Nem lehet, hogy a befogadást az angol nyelvű szövegek is nehezítik?

- Vannak olyan magyar előadók, akik angol nyelvű dalokkal lettek itthon sikeresek. Persze nehezíti a helyzetünket, hogy a rádiók nem játszhatnak sok angol nyelvű dalt, ez egy külön szabályozás. De úgy érezzük, az a gondolat, üzenet, amit át szeretnénk adni, ezen a nyelven lesz igazán hiteles – mind szövegben, mind pedig a hangzásvilágot tekintve. A Dalban is ezért tartottuk fontosnak, hogy angol nyelven szólaljunk meg: külföldön, az Eurovízión csak így értenék az üzenetünket.

Tavaly az elődöntőig jutottatok A Dalban, idén a válogatóig.

- Pedig az idei dalban jobban bíztunk. Úgy látszik, a mostani túl komplexre sikerült.

Célzottan A Dalra írtátok ezeket a zenéket?

- Igen, mindkettőt.

Budapesti rosszfiúknak hívjátok magatokat. Hol marad Székesfehérvár?

- Igazából a külföldiek miatt ragadt rajtunk ez a név: könnyebb leírni Budapest nevét. A kifejezés amúgy Amerikából ered: így konferáltak fel bennünket egy koncert előtt, azóta nincs megállás.

Amerika fontos állomása az életeteknek. Mennyit vagytok kint és mit csináltok?

- Hamburgert eszünk. A viccet félretéve, koncerteket adunk, van, amikor egy évben kétszer, máskor öt-hatszor. De Svájcban, Máltán, Mallorcán is voltunk már, most Koreából jött felkérés, és Japán felé is nyitnánk. Emellett nagyon szeretnek bennünket Erdélyben is.