Rendezvények, megemlékezések

2018.01.17. 11:30

Disznótor és zászlófelvonás: évösszegzés Bodajk és Mór környékén

Pezsgő és színes volt az elmúlt esztendő a környék településein. Alább a helyi oldalakon megjelent cikkekből mazsolázunk.

B. Kiss László

NJn

A tavalyi kemény tél igazán ideális volt a disznóvágáshoz is. A Márkus-hegyi bánya, hazánk utolsó mélyművelésű szénbányája ugyan 2016-ban végleg bezárta kapuit, ugyanakkor a korábban ott dolgozók továbbra is ragaszkodnak szakszervezetükhöz és a hagyományos disznótoros közös ebédhez. A nyugdíjas bányászok Vince-naphoz közeledve ünnepélyes külsőségek közepette főzik, sütik meg a disznótoros ebédet – adtuk hírül januárban.

Kincsesiek a Nemzeti Színházban

Nemcsak a községüket, de Fejér megyét is Kincsesbánya frissen alakult színtársulata képviselte a Nemzetiben. A kincsesi Tótágas színtársulat kapta meg a lehetőséget, hogy bekapcsolódjon az országos Pajtaszínház programba. A három hónapon át tartó próbák után először saját településén mutatta be az amatőrökből álló lelkes csapat a produkciót, majd a Nemzeti Színház – ahogy mondani szokták – világot jelentő deszkái következtek – számolt be lapunk februárban.

 

A múlt évi Móri Diák Művészeti Fesztiválra rekordszámú nevezés érkezett. Fotó: Hrubos Zsolt

Rekordszámú részvétel a fesztiválon

Csúcsot döntött a résztvevők számát tekintve a tavalyi Móri Diák Művészeti Fesztivál. A seregszemlére 127 produkciót neveztek a város általános iskoláiból, a résztvevők száma pedig megközelítette a kilencszázat.

Újabb fasor „nőtt ki” Bakonycsernyén egyik óráról a másikra hetven család munkája nyomán – írtuk áprilisban a község határában végzett fásításról. Bakonycsernye önkormányzata – a polgárok bevonásával – tavaly tavasszal folytatta fatelepítési programját. A cél az, hogy minél több családnak legyen a közterületen is „saját” fája.

Lóra pattantak az iszkaszentgyörgyi kastélyiskola hatodikosai. A diákok – összesen tíz alkalommal – heti két órában látogattak egy lovardát, ahol nemcsak lovagolni tanultak, de a lóápolással is megismerkedtek.

A bor nem maradhatott ki az ételekből

Gyakorlatilag nincs étel, amibe ne lehetne bort is rakni, a közös főzés pedig a jókedv egyik forrása. A májusi móri fakanálforgató, a boros ételek országos versenye kiemelkedik a főzőversenyek sokasága közül. Nemcsak a résztvevők sokasága miatt, de az igényessége okán is. Nem lehet gázpalackot használni, és a zsűrizéskor a tálalás, a főzőhely kialakítása, a szakácsok esetleges formaruhája is szempont – írtuk.

A lassan feledésbe merülő régi szokást, a májusfa kitáncoltatásának hagyományát elevenítették föl Bodajkon. Móron pedig immáron ötödik alkalommal nyerhettek bepillantást a fogyatékkal élők világába a város lakói – adtuk hírül június elején a helyi oldalon.

Tíz ingatlan nyerte el Bodajkon a Szép ház, virágos porta díjat. A kép a díjátadón készült. Fotó: Nagy Norbert

Öt jelölt is indult a polgármesteri székért

Pusztavámon időközi önkormányzati választásokat tartottak 2017. június 25-én. Erre azért volt szükség mert a képviselő-testület feloszlatta önmagát. Lapunk bemutatta mind az öt jelöltet.

Jubilált Bakonycsernye balatoni falutábora. Az ötvenéves évforduló alkalmával zászlófelvonást tartottak és napiparancsot olvastak fel – tudósított az FMH júniusban.

Városnap, immáron kilencedszer

Járdaavatással és kitüntetések átadásával kezdődött, szórakoztató programok sokaságával folytatódott Bodajkon az immár kilencedik alkalommal megrendezett városnap.

Óriási graffitivel „dobták fel” Bakonycsernyén azt a hosszú támfalat, amely a falut átszelő út mellett húzódik. A hatalmas képet középiskolás diákok készítették, a festék árát az önkormányzat állta – volt olvasható július elején.

Egy percig sem unatkoztak

Tavaly ünnepelte 20. születésnapját a magyaralmási alkotótábor. A kézműves-foglalkozások mellett számos színes program várta a látogatókat. Hamar elröppent a néhány mozgalmas nap, a résztvevők azzal vigasztalhatták magukat, hogy csak a következő nyárig szól a búcsú...

Hetven esztendeje zajlott a „lakosságcsere”

A magyar–szlovák „lakosságcserére” emlékeztek Bakonycsernyén, amelyet a török kiűzése után a Felvidékről telepítettek újra. Csernyéről is több száz szlovák ajkú lakos települt át önként Csehszlovákiába, ahol azonban sokukra súlyos csalódás várt. (A lakosságcsere a felvidéki magyarok kitelepítését szolgálta, az ő esetükben már szó sem volt önkéntességről.) A megemlékezésre Szlovákiából is érkeztek olyanok, akik – vagy akiknek felmenői – Csernyéről települtek át – derült ki augusztusi tudósításunkból.

A móri fúvósok Itáliában is turnéztak tavaly. Messzire is elviszik a kisváros hírét Fotó: Hrubos Zsolt

A móriak tapsoltak külföldön is

A móriaknak tapsoltak Szlovákiában és Itáliában is: e két országban turnézott ugyanis múlt nyáron a móri fúvószenekar. A jó bor mellett az együttes az, amely a legmesszebb viszi a kisváros hírét. Most is sok tapsot arattak külföldön is, és többször kellett ráadást adniuk – írtuk.

Új színfolttal gazdagodott tavaly a hagyományos velegi falunap: először rendezték meg a Nagyveleg férfija elnevezésű tréfás vetélkedőt, ahol például gumicsizmával kellett célbadobni a jelölteknek.

Megünneplik a bányásznapot

Szeptember első szombatján tartották a bányásznapot Kincsesbányán, ahol korábban bauxitot bányásztak. Ez alkalomból harangot szenteltek, s kitüntetéseket nyújtottak át.

Tizenhét amatőr fotós műveiből nyílt kiállítás a Lamberg-kastélyban.

Halálának 96. évfordulóján a nevét viselő alapítvány koszorúzást szervezett a móri Wekerle-szobornál – íme néhány szeptemberi híreink közül.

Huszonöt éves a Bodajk és Rödemark közötti testvértelepülési kapcsolat. A bodajkiak delegációjának a jubileum alkalmával tett németországi látogatásáról októberben adtunk hírt.

Tíz helybeli ingatlan nyerte el a Bodajkért Közlapítvány kuratóriumától a Szép ház, virágos porta kitüntető címet. Az elismerést novemberben, ünnepélyes keretek között adták át.

Iskolában töltötte az őszi szünetet az iszkaszentgyörgyi kastélyiskola több pedagógusa is: az önkormányzat támogatásával finnországi tanulmányúton vettek részt. A tanárok cseréjét a tervek szerint diákcsere követi – volt olvasható lapunkban.

Bakonycsernyén diákok festették a falut átszelő út mellé az óriási graffitit Fotó: önkormányzat

Nem csak az ezerjó városa lesz

Mór ezután nemcsak az ezerjó, de Wekerle Sándor, a dualizmus korának, móri születésű legendás államférfijének városa is lesz. Ezt a célt tűzte ki a Wekerle alapítvány novemberben újjáalakult kuratóriuma.

És végezetül néhány a december hírei közül:

Az adventi gyertyagyújtások és különböző karácsonyi műsorok mellett hírt adtunk arról is, hogy felújították Bodajkon az első és második világháborús emlékművet, amelyre – a meglévők mellé – további 230 név is felkerült, olyanoké, akik a háborúban vesztették életüket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!