Legalább megköszönni

Annak idején szépen beregisztráltam magamat, és vártam a soromra. Aztán jöttek a kérdések: na, tudsz valamit, mikor oltanak be? Fogalmam sem volt, de őszintén szólva nem is igen zavart. Aminek el kell jönnie, az el fog jönni – gondoltam. Aztán mikor a fiam Pécsett megkapta az első oltását abból az Astra „zenekarból”, akkor már többen rám szóltak, miért nem beszélek a háziorvossal. De én logikusnak tartottam, hogy ahol orvosi egyetem van, ott gyorsabban kell, hogy az embereket beoltsák, és ezt tartom ma is.

A türelmem rózsát termett, s jött a hívószám kijelzése nélküli hívás… Az elsőt nem vettem fel, mert nem szerettem volna venni semmit, de még csak biztosítást sem akartam kötni. Ám rövid időn belül ismétlődött a hívás. Ez már kétesélyes: vagy a lányom telefonja törvénytelenkedik megint, vagy más, komolyabb hívásról van szó. Hát felvettem. És beindult a verkli. Az elmúlt hónapokban sokat beszélgettünk ismerősökkel arról, ki milyen oltást szeretne. Nekem az is mindegy volt, bár ha lehetne választani, akkor az oroszra szavaztam volna. Annál a bizonyos hívásnál kimondatott: Szputnyik V. Így teljesüljön minden kívánságom! A telefonáló hölgy megkérdezte, hogy március 15-én megfelel-e az idő az oltakozásra. Én ráértem. Minden szükséges papírt kitöltöttem még otthon, ne kelljen bajlódni azzal is a helyszínen. A kórházba mentem az ünnepnapon, ahol életem talán legkellemesebb csalódása ért. Flottul, jól szervezetten zajlott az emberek oltása, de nem ez volt a legszembeötlőbb, hanem a végtelen kedvesség, udvariasság, előzékenység.

Mikor beléptem a rendelőintézet kapuján, egy katona hölgy és egy katona úr köszöntött kimondottan bájosan. Megmérték a testhőmet, kérték, hogy fertőtlenítsem a kezemet, majd elirányítottak az adminisztrációhoz. Ott volt az egyik, általam soha nem kedvelt ápoló, aki kedves szavakkal szólt hozzám, balga kérdéseimre udvariasan válaszolt. 25 másodperc alatt lerendeztük a regisztrációt, majd két perc múlva szólítottak. Egy perc után kisebb űrhajónak éreztem magamat az oltóanyag miatt, persze csak a név kötelezett. Majd 30 percig várakoztam a csarnokban, ahol 10-15 ember folyamatosan cserélődött, jöttek az újak, mentek a régiek. S láttam, mindenkivel kedvesek, türelmesek. Szép 30 perc volt a nyugalom szigetén, és ezt nem lehet eléggé megköszönni. Mégis köszönöm a hősöknek ott, a kórházban!

Vezető képünk illusztráció!