Jó reggelt, Fejér megye!

Hatalmas agancsa adta tekintélyét. Nem mozdult, elszántan nézett ránk, mi pedig csodálattal vissza az ő nagyságára. Azonnal hívtalak, hogy elmeséljem, hiszen a közelben jártam. Te pedig csak a következő telefonhívásnál nyugodtál meg: „Épségben hazaértünk, mama.” Aztán a következő pillanatban már saját magamat látom, amint a papával közösen konzervet bontunk, a paradicsomra sót szórunk és úgy látunk neki a vacsorának. Újra és újra átélem ezeket a pillanatokat a napsütötte hálószobában, a szélfútta munkahelyen és most, a ködfedte temetőkben is. Azokban a temetőkben, ahol ilyenkor, mindenszentek idején apuval mindig megálltunk a hűvös őszben, és szétnéztünk: mennyi melegség, mennyi fény vibrál egy helyen. Most is megálltam. Szétnéztem. Láttam. Láttalak.