Ifj. Ocskay Gábor

2021.02.05. 17:30

A mez, avagy gondolatok a 19-es szám körül

Egy meztől hangos a kutyafarm, és sok mezbe bújt ember hallgat. Egy mez hergeli az istenadta embereket, miközben többen egy másik, falra akasztott mez előtt állnak büszkén. Mi is történt?

Nagy Zoltán Péter

A képen látható szurkolók közt is lehet olyan, aki 19-es mezt hord, rajta a saját nevével

Fotó: Soós Attila

Egy anarchista, nikotinszagú fővárosi a cenzúra ellenére teleírta a világot. Utóbb a külügyminiszter közösségi oldalán rótt suttyó szöveget egy kép alá, ahol a külügy vezetője egy ajándékba kapott mezt tart, rajta a 19-es szám és a neve, Szijjártó Péter. Íme a „géniusz” szavai érintetlenül:

„az a legmorbidabb, hogy a mez tetején ez áll: life is a game. ez nettó gcesiég, semmi anyagi, politikai érdeke nem fűzödik hozzá. szimplán csak ekkora szemét. van mersze hozzá mert tudja, hogy minden következmények nélkül marad. (meddig?) tesztelnek minket, hogy meddig mehetnek el. megérdemeljük, mi választottuk. (tudom, „én nem”…)”

Először is bocsánatot kérek az olvasóktól az idézet miatt! Másodszor – csak ennek a rosszlelkű figurának – jó, ha tudja, a „Life is a game” a bajnokság és egyben a csapat szlogenje! Harmadszor: Ebből elég! Ez a város az érdeklődő, tiszta szívvel érkezőt befogadja, segíti. De akiből vastag sugárban dől a gyűlölet, attól elfordul. Jobb, ha tudja ez a senki, hogy Székesfehérváron vannak politikai viták, s talán előfordul, hogy ki-kilép medréből a folyam, de abban egységesek vagyunk, hogy egy csapatért a szívünk egyszerre dobban itt a mellkasban. Ha játékosaink pályára lépnek, nem ismerünk baloldalt, jobboldalt. Talán ezért is adott ki

közleményt a város polgármestere, Cser-Palkovics András:

„Nekünk, székesfehérváriaknak a 19-es szám rendkívül fontos. Egyszerre

jelenti a tragikusan fiatalon eltávozott kiváló sportolót, ifj. Ocskay

Gábort, a lokálpatriotizmust, a jégkorongot, a Csapatot, a Raktár utcai csarnokot, az euforikus küzdelmeket, nagyszerű győzelmeket, helytállást és közösségi létet.”

A polgármester úriember, nem említi, hogy szurkolók tucatjai rendelkeznek 19-es mezzel, rajta a saját nevükkel. Azért vették, szerezték meg, készíttették az ilyen mezeket, mert meg akarták mutatni a világnak, hogy hova húz a szívük.

A közlemény így folytatódott:

„A csapat menetelése azonban nem működik támogatók nélkül. A Hydro cég a hokicsapat névadó szponzora, így a hétfői látogatás emlékére teljesen természetes, hogy egy névvel ellátott mezt ajándékoztak a külügyminiszternek. A 19-es számú mezszámot azonban Gábor tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála után, 2009-ben a klubnál és a válogatottban is visszavonultatták. Így érthető a szurkolók reakciója a hétfői mezátadáson készült kép kapcsán. Ebben természetesen sem a külügyminiszter urat, sem a szponzorunkat felelősség nem terheli.”

A képen látható szurkolók közt is lehet olyan, aki 19-es mezt hord, rajta a saját nevével
Fotó: Soós Attila

Ezt már én írom: Emiatt senkit nem terhelhet felelősség, mert az eddigi támogatók jelentős része kapott ilyen mezt, ki-ki a saját nevére. Ifj. Ocskay Gábor mezszáma ikon, amit viselhet szurkoló, támogató egyaránt, és nemcsak viselhet, de visel is! És ez így helyes. A koronavírus miatt a külügy és Szijjártó segítsége nélkül nem indulhattak volna a fehérváriak az osztrák bajnokságban, ahol vaskos pecséttel köszöntötték ellenfeleiket, és akkor korábban a csapatba fektetett kormányzati támogatásokról nem beszéltem.

Ne legyen már Fehérváron kellemetlen Kis Csicsó meze! Viselje azt mind, aki rászolgált! Legyen büszkeség a mez akkor is, ha sok van belőle, mert mögötte egy csapat, egy név és egy szív van! És mi Kis Csicsótól tanultuk: Life is a game!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!