Újítás és hagyomány

2022.06.05. 09:00

Szöul most Budapestre látogatott

Egy napra repülőjegy nélkül utazhatott Szöulba, aki ellátogatott a budapesti Millenáris Parkba május 21-én. Ezzel a kulturális fesztivállal ünnepelte a Koreai Kulturális Központ alapításának 10. évfordulóját.

Lázár Ádám

A taekwondo nem csupán küzdősport. Sokan keresik azt a sportágat, ami a lélekkel is foglalkozik

Forrás: Pálfy Dóra

Az eseményt őexcellenciája, Park Chul-min, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete nyitotta meg. Elmesélte, hogy a budapesti Koreai Napok koncepciója gyermekkorára emlékezteti. Szülővárosában hetente tartottak piacot. Itt marhát, disznót, zöldségeket és ízletes ételeket lehetett kapni. Az emberek beszélgetve, nevetgélve, játékok közben vásároltak, ő pedig nagymamája kezét szorongatva ballagott közöttük, alig várva a következő heti piacot.

Mintegy 5400 koreai él hazánkban. Amint a nap során körülnéztünk kiderült, hogy ezek többsége eljött erre az eseményre. 1989-ben a keleti blokkból elsőként Magyarország vette fel a diplomáciai kapcsolatot a Koreai Köztársasággal. A nemzetközi diplomáciai és gazdasági partnerséget több közös megállapodás, együttműködés követte. Azt is megtudtuk, hogy Dél-Korea az utóbbi 2-3 évben Magyarország legnagyobb befektetője.

In Suk Jin-nel, a budapesti Koreai Kulturális Központ igazgatója kiváló magyarsággal elmondta, hogy Magyarországon található Európa legnagyobb koreai kulturális intézete. De honnan ered ez az érdeklődés a 8000 kilométeres távolság ellenére? Nem is gondolnánk, hogy mennyire hasonló a két nemzet történelmi háttere, ami hatással van érzelmi világunkra, gondolkodásmódunkra. Ez erősíti a kölcsönös érdeklődést egymás kultúrája iránt.

Hazánk felsőoktatási intézményei népszerűek a koreai diákok körében. Európában először Magyarországon vetítettek koreai tévésorozatot, a Palota ékkövét, amit annyira szeretett a magyar közönség. Az ELTE-n elindult a koreai szak. 2007 óta sikeresen megrendezik a koreai filmhetet. 
2012-ben mérföldkőhöz ért a két ország kulturális kapcsolata, amikor megalapították a budapesti Koreai Kulturális Központot.

Az intézmény igazgatója nagy hangsúlyt fektet arra, hogy számos kulturális élményt és tanulási lehetőséget kínáljanak egész évben. A koncertek, filmvetítések, kiállítások mellett az érdeklődők kurzusokon vehetnek részt, a nyelvtanfolyamtól a taekwondo-oktatáson át a tradicionális és modern művészeti műhelyfoglalkozásokig.

inden korosztály talált kedvére való kulturális programot
Forrás: Pálfy Dóra

Kimchi, taekwondo, BB krém, Palota ékköve, K-pop, Squid Game. Ismerősen hangzanak? Ha a reggeli nyitáskor még nem voltak ismertek, délre már azok lettek és délutánra a látogatók már rajongtak a felsoroltak valamelyikéért. Az közös bennük, hogy mind Dél-Koreából származik, ahol egyszerre tisztelik a hagyományos értékeket, és hódítják meg a világot újításaikkal. Akik nem látogattak el az I. Koreai Napra és még nem ismerik ezeket a szavakat, kifejezéseket, azok számára kis szótárként mellékelem a következőket.

Miért szerettünk bele Dél-Koreába? Talán a kimchi, a legismertebb koreai étel miatt, ami egy fermentált savanyúság. Nem véletlen, hogy meghódította az egész világot, hiszen egyszerre fűszeres, csípős és édes, így minden fogáshoz kiválóan passzol, sőt még a világ öt legegészségesebb étele közé is sorolják. A benne található magas tejsavtartalom gátolja a rákos sejtek terjedését, hatékony az elhízás ellen, lassítja a bőr öregedését és erősíti az immunrendszert.

A hansik, a tradicionális koreai konyha több ezer éves múltra visszatekintő kulináris művészete, ami az ember és a természet közötti harmóniára helyezi a hangsúlyt. A hansik a főzés során a hegyekből és a folyókból eredő természetes hozzávalókat használja. Ételei lassan és hosszú ideig készülnek, mert a koreaiak azt a filozófiát vallják, hogy csak az az étel lesz finom, amit odaadással készítenek, ahogy az édesanyák is teszik.

A koreai konyha öt fő színből áll: égszínkék, vörös, sárga, fekete és fehér. Öt ízből: csípős, savanyú, sós, keserű és édes, amelyek egyensúlya és harmóniája jellemző. A Koreai Napon több étterem is lehetőséget kínált a Millenáris Parkban, hogy a látogatók kipróbálják a koreai fogásokat.

A kimchi a koreai konyhaművészet egyik legismertebb étele, a koreai étkezések elengedhetetlen része
Forrás: Unsplash.com

A koreai pop, röviden K-pop csak az utóbbi 10 évben vált globálissá. Magyarországra is a 2010-es évek elején tört be. Ekkor már itthon is sokan figyelemmel kísérték különböző videómegosztó oldalakon a koreai zenei világot. A hazai fiatalok nem csak hallgatták a K-popot, hanem közösségeket hoztak létre, amelynek témája vagy egy koreai csapat, vagy egy koreai sorozat, illetve film volt. Kialakultak magyar fia­talokból álló tánccsapatok is, melyek országos versenyeken mutathatták meg, hogyan tudják teljesen leutánozni egy koreai előadó táncát, előadását, de még jelmezeit is. Ezek a versenyek világversenyekké váltak, amelyeken több magyar csapat a dél-koreai versenyre is kijutott. 2016-ban a 4DivaS csapata elnyerte a koreai közönség különdíját.

A K-pop legnagyobb áttörését világszerte 2012-ben a PSY által kiadott Gangnam Style hozta meg, ezt követően pedig megnyíltak a nyugati színpadok, talkshow-k, koncerthelyszínek a további K-pop generációknak is.

A K-pop arra inspirálta a fiatalokat, hogy legyenek elfogadóbbak, ismerjenek meg más kultúrákat, tanuljanak meg új nyelveket, mozogjanak, alakítsanak ki közösségeket.

Még bőven tartogatott számunkra meglepetéseket ez a kultúra! Tradicionális tánc és zenei produkciók, filmvetítések, kézműves-foglalkozások, koreai szépségápolási tanácsadás, kalligráfia, gyermekjátszóház, előadások vártak azokra, akiket érdekelt a ko­reai kultúra. Minden korosztályt szeretettel várt a szervezők fergeteges ingyenes születésnapi programokkal! Az egész napos színpadi produkciók mellett kulturális, gasztronómiai és különféle élménystandok kínáltak izgalmas programokat.

A Korea Napra, Dél-Koreából Pestre érkezett a világhírű Mirme Taekwondo csapata, hogy bemutassák dinamikus és látványos show-jukat. A show megkezdése előtt az első sorokban ülők figyelmét felhívták, hogy különös figyelemmel kövessék az előadást, mert fadarabok repülhetnek feléjük is. Ekkorra már tömve volt a terem. Amint kiderült, a műsorvezető nem túlzott. Szellemes, rendkívüli profizmussal, jó koreográfiával bemutatott harcművészet szemtanúi voltunk, amint ennek a sportnak a művészei méteres, többméteres magasságban ütöttek, rúgtak szét falapokat.

A taekwondo, nem csupán küzdősport. Sokan keresik azt a sportágat, ami a test karbantartása mellett a lélek harmóniájával is foglalkozik. Rúgás = „tae”, kéztechnikák = „kwon”, művészet = „do”, azaz taekwondo. Nem egyszerűen ütések és rúgások sorozatából álló küzdősport, ez életforma. Célja, hogy gyakorlása révén harmonikusan fejlődjön a szellem, a lélek és a test. Nem véletlen, hogy ez a több mint 2000 éves múltra visszatekintő sportág napjainkra az egyik legismertebb és legnépszerűbb modern, amatőr, olimpiai küzdősporttá fejlődött. Őrzi a harcművészetek legnemesebb hagyományait, a harci tudományok szellemét, és gondoskodik ezek életben tartásáról.

Ez volt az első Koreai Nap Budapesten, de sikere alapján érdemes lenne nemcsak évente, de egy teljes hétvégére megrendezni.

A dél-koreai kultúra mindannyiunk szívét rabul ejtette. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!