2015.12.06. 15:52
Kinek jár szociális tűzifa?
Cserépkályhával fűtök, igen jól jött volna a segítség, de sajnos nem kaptam fát azzal az indokkal, hogy túl magas a nyugdíjam.
Pedig tudomásom szerint a faluban olyanok is kaptak, akik még a közmunkára sem hajlandóak elmenni. Be se néztek hozzánk, hogy szükségem van-e a segítségre – panaszolta lapunknak Török Sándorné, aki elárulta, 104 ezer forint a nyugdíja.
Amint kérdésünkre Dienesné Fluck Györgyi szociális tanácsnok elmondta, idén minden eddiginél többen kaptak szociális tűzifát az önkormányzattól, ez a nyári viharban kitörött, kidőlt fák miatt volt lehetséges. Minden esetben környezettanulmány előzte meg a fa odaítélését, a Székesfehérvári Kistérségi Szociális Alapszolgáltatási Központ munkatársai, a polgármesteri hivatal szociális irodájának munkatársai vizsgálták meg az érintettek körülményeit. 90-95 ezer forintos havi bevétel fölött senki nem kapott tűzifát, a nyugdíjminimum 200 százaléka fölött már nem igazán állja meg a helyét a szociális rászorultság.
Illusztráció: Molnár Artúr
Egy-egy család öt mázsa fát kap kuglizva, de ha valaki rászorul, a hasogatásban is segítséget kap. Úgy tudjuk egyébként, hogy a kiszállítások után, amennyiben marad még fa a Városgondnokság telephelyén, újabb rászorulók kaphatnak ilyen típusú segítséget.