Székesfehérvár

2015.10.01. 14:39

Indul a nagy könyvtári show

Székesfehérvár – Október 5. és október 11. között rendezik meg az országos könyvtári napokat, amelyhez különféle programokkal csatlakoznak megyeszerte az intézmények.

Gábor Gina

Az idén Nagy Könyvtári Show-nak keresztelték a programsorozatot, a szlogenje pedig ez lett: „A könyvtárba mentem, gyere utánam!" Csütörtökön a Vörösmarty könyvtárban rendezett sajtótájékoztatón kiderült: az intézmények az idén is mindent elkövetnek, hogy népszerűsítsék az olvasást. A programokat Vasné Borsos Beáta Bíborka, a Vörösmarty Mihály Könyvtár igazgatója, Varga Lilla, az intézmény igazgatóhelyettese, Iszak Ferencné, a könyvtárellátási és módszertani csoport vezetője, továbbá Iszkádi Erika, a Gárdonyi művelődési ház és könyvtár igazgatója és Csiszárné Mahler Mónika, az Aranybulla Könyvtár igazgatója ismertette.

A Vörösmarty könyvtár összefogja és koordinálja a megyében az egyhetes rendezvénysorozatot, amelyhez összesen 51 település könyvtára, 13 városi könyvtár csatlakozott. Mindenütt igen változatos a program: előadások, író-olvasó találkozók, kiállítások, játékos foglalkozások várják a közönséget. Csak a fehérvári Vörösmarty könyvtárban harminckét rendezvényt szerveznek, és minden korosztályt igyekeznek elérni. A Széna téri tagkönyvtárban például október 5-én bemutatják a Hungaricana adatbázist. Megmutatják, hogy segítségével miként lehet hozzáférni a nemzeti gyűjteményeinkben fellelhető kultúrkincshez. A Budai úti tagkönyvtárban október 8-án nem csupán interaktív zenés műsort adnak kicsi gyerekeknek, de átadják az intézményben kialakított babaszobát is. Izgalmas találkozások várnak az olvasókra. Fehérváron, a Vörösmarty könyvtár olvasótermében Petrik Adrienn építész, A hideg szóda élvezete című kötet szerzője lesz a vendég, október 7-én. Adonyban október 7-én Berg Judit, mesekönyv írót várják, Bosnyák Viktória íróval pedig október 6-án, Sárbogárdon találkozhatnak a gyerekek...

Fehérváron, október 10-én, szombaton 10 órától egész nap sokféle program várja majd a látogatókat a Vörösmarty könyvtárban. Az idén közös olvasáson találkozhatunk ismert közéleti emberekkel, 17 órakor kezdődik a könyvtári éjszaka, amelynek középpontjában a török kultúra áll majd. Többek között kiállításon mutatnak be tárgyakat az iszlám kultúrából, Szabó Csilla Gül baba rózsáiról, Kovács Edina Szulejmán ágyasáról tart előadást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!