Sportvilág

2012.01.30. 03:29

Biros, Biros, és Biros

Eindhoven - A szerbek nyerték a férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amíg az olaszok ellen huszárosan hajrázó magyar válogatott bronzérmes lett, köszönhetően Biros Péter hat góljának.

Matók János

Pedig nagyon meg kellett harcolni ezért a sikerért, aminek még Kemény Dénes szövetségi kapitány is úgy örült, mint egy olimpiai elsőségnek. Miközben a négy negyed alatt látszólag éveket öregedett a medence partján a sikerkapitány. Feszültségét egy, az irányába felmutatott sárga lap is jelezte, amit vélhetően azért kapott, mert szúrós és villámló tekintetével szinte átkarolta és "megcsókolta" az ítéleteivel a magyarokat rendre hátrányba hozó egyik játékvezetőt. Akinek a nevét most felejtsük el, hiszen az utolsó negyed amúgy mindent elhomályosít.

Mert a harmadik játékrészben már 8-5-re is vezettek a taljánok, miközben Szécsi kapust is kiállították a bírók, arról nem is beszélve, hogy Hárai akkora maflást kapott az orrára, hogy dőlt belőle a vér, de a vétkes simán megúszott a tetthelyről. Így vált az eindhoveni uszoda római Colosseummá, de kit érdekelt ez a magyaroktól. A folytatásra úgy összekapták magukat Kissék, hogy azt öröm volt nézni. No meg a pálya szinte minden pontjáról a kaput pontosan, és nagy erővel megcélzó Biros Péter, akinek a küzdeni tudása átragadt, lelket öntött a társakba. A kapuban Szécsi is tudása legjavát nyújtotta, s ehhez már mindenki csatlakozott: így jött össze a szenzációs 6-1-es (vízilabdában szokatlan módon egy olasz öngólt is láthattunk, ráadásul a labda egy fejről pattant a tehetetlen kapus mellett a hálóba) magyar siker az utolsó játékrészben, s azzal együtt a jól megérdemelt, a győzelemért járó csillogó bronzérem. A londoni olimpiáig pontosan 180 nap van még hátra, s amennyiben ezt a parádés utolsó negyedet állandósítani tudják Kásásék, akkor..., de addig se kiabáljuk el. Panaszra most sincs okunk, hiszen egy Eb-érem azért bizonyító erejű.

Amúgy az arany a szerbek birtokába került, miután a döntőben, a délszlávok nagy csatájában 9-8-ra nyertek a montenegrói válogatott ellen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!