A medencén kívül is segítik egymást a fehérvári pólósok

A magyar sport zászlóshajójának számító vízilabdát Fehérváron is egyre több gyerek választja, többek között a sikeres nyári táboroknak köszönhetően. A felnövekvő pólósok életében hatalmas szerepet tölt be Ágner Zoltán, a Fehérvár Vízilabda SE serdülő- és ifjúsági csapatának edzője, vele beszélgettünk vízilabdáról és az azon kívüli világról.

Megérkezésük után mi volt az első benyomásuk a városról?

– Sok nagyvárosban laktam az évek során, Budapesten nőttem fel, de évekig éltem Pécsett és Egerben is, szóval volt összehasonlítási alapom. A legutóbbi impulzus Kaposvár volt, és Fehérvár mind lokális, mind kulturális szempontból nagyon megtetszett. A belváros annyira pezsgő és élettel teli, annyira kulturált volt, hogy a feleségemmel rögtön az első gondolatunk az volt: megérkeztünk.

Ha éppen nem az uszodában van, mivel tölti az idejét?

– Az elmúlt másfél évben egy építkezés bolygatta fel az életünket, így a hobbik megszűntek létezni. Most már a végső szakaszban járunk, és ha egyszer túl leszünk az építkezésen, sokat fogunk a családommal kirándulni, sétálni a környéken. Előfordult már, hogy felvettem a futócipőmet, majd egy és negyed óra múlva visszaérve láttam, hogy lefutottam 16-18 kilométert.

Edzőként mit szeretne átadni azoknak a gyerekeknek, akikkel foglalkozik?

– Maga a sport is nagyon jó nevelő, fegyelmet, rendszerességet, tiszteletet tanít a gyerekeknek, emellett jó közösségalkotó is. Edzőként fontosnak tartom, hogy megmutassuk: kellő mennyiségű munkával és alázattal a kiemelkedő tehetségek mellett a kevésbé jó adottságú gyerekek is a csúcsra érhetnek. Erre a legjobb példa a vízilabda ikon Benedek Tibor, akinek saját bevallása szerint a legnagyobb erénye, hogy mindenkinél jobban akart. Versenyszinten mi például kétéves csúszásban vagyunk, hiszen nálunk az első versenyző korosztály a 2007-es, viszont már 2009-eseknek is szerveznek országos bajnokságot. Ebből kifolyólag a mieink később tapasztalják meg az első pofonokat, a meccshelyzetet. Ez bizonyos fokú hátrányt jelent más egyesületekkel szemben, de elegendő munkával sikerül ezt ledolgozni. Mostanra eljutottunk oda, hogy nagyon sok játékosunk van a legkisebb versenyző korcsoportban is, akikkel jövőre el lehet indulni a nekik szánt bajnokságban.

Mit gondol, hogyan lehetne közelebb vinni a hozzá nem értő emberekhez a vízilabdát?

– A mi sportunk nagy hátránya, hogy nem egyértelműek a szabályok. Sok minden történik a víz alatt, sokszor a játékvezetők döntései is inkonzisztensek, és gyakori, hogy a vízilabdával a gyermekeiken keresztül ismerkedő szülőknek egy-egy sérelmezett ítélet helyességét is el kell magyarázni. Az új szabályok, amik a következő olimpián már érvényben lesznek, biztosan sokat gyorsítanak a játékon. Remélhetőleg ez elegendő lesz ahhoz, hogy szélesebb tömegek is látványosabbnak ítéljék meg ezt a csodálatos sportot!