Ha kézilabda, akkor szárnyaló Madár Imre

Madár Imre 8 éves korában találkozott a sporttal Kecskeméten, édesapja testnevelő tanárként csábította a sportiskolába. A kézilabda után kosárlabdázni kezdett Guoth Ivánnál, de amikor Kecskemétre érkezett, Szabó Miklós (a Fehérváron is sikeresen dolgozó Szabó Edina édesapja) visszacsalta. Jól tette, hiszen a jobbátlövő balkezes játékos kincsnek számít e sportban. Márpedig Imre bal kézzel fogta a játékszert. Az edző megtanította a balkezes játék minden csínjára, így szélsőként is bevethető volt.

– Tizenhat éves voltam, amikor már pályára léphettem az NB I/B-ben, a Kecskemét tagjaként. Egy évvel később elvitt az NB I-be a Bp. Vörös Meteor. Fehérvárra a Honvéd Szondi SE-be jöttem katonaként, egy izlandi csapat ellen játszottunk nemzetközi kupameccset. Jó közösségbe kerültem, sok ismerőssel találkoztam. Leszerelés után itt maradtam, nagyon tetszett a város, az itt élő emberek, döntésemet azóta nem bántam meg! Bronzérmes csapatunk? A szezon felénél még az első helyen álltunk, Pál és Kontra akkor leszerelt, szerettük volna, ha itt maradnak, de nem engedte meg ezt az egyesületük. Helyettük jött Végh és Vura, meg a bronzérem. Amiben szerepem volt, mert az utolsó fordulóban 16:15-nél Győrben az időn túli szabaddobást bevágtam, ezzel szereztünk pontot és bronzot.

Madár Imre, a volt jobbátlövő. Fotó: Koppán Viktor

Kíváncsi voltam, hogy élte meg a játékos, majd civil ember, hogy a csapat folyamatosan ment lejjebb.

– Nehezen. Amikor a Tiszti Klubban bejelentették, hogy az egyesület megszüntette a szakosztályt, Gyűrűs Lacival visszahívtuk a távozó társakat és újraszerveztük a csapatot. Az NB II-ből eljutottunk az NB I-be, de csak egy évet töltöttünk ott, ám a lényeg, hogy ma is van Székesfehérváron férfikézilabda!

Imre civillé, majd később vállalkozóvá lett.

– Nem okozott gondot az átállás. A Videotonban nem kértem a sportolói állás kedvezményét, bejártam dolgozni! Utána vállalkozóként tettem sokáig a dolgomat. A kézilabdáról soha nem fogok leszokni, bár már egy lépéssel hátraléptem, vezetőként segítek. Volt játékosaim közül többeket sikerült meggyőznöm, folytassák a napi munkát. Sokan segítenek, járok a csapattal a meccsekre, és továbbra is éppolyan örömmel nézem az utódokat, mint játszottam az elődjükként.