Sport

2016.12.19. 22:15

A csehek ellen még nem sikerült idén győznie a Fehérvárnak

Székesfehérvár - A héten kétszer is megmérkőzik az Orli Znojmo csapatával a Fehérvár AV19 a jégkorong EBEL-ben. A helyszín kedden este az Ifjú Ocskay Gábor Jégcsarnok lesz.

Szupkai Gábor

Vasárnap sikerült az idei szezonban másodszor is meglepni saját otthonában a Salzburg csapatát, és szétlövést követően elhozni a több pontot. A Fehérvár AV19 vezetőedzője a győzelem ellenére nem csak a pozitívumokat emelte ki, de felhívta a figyelmet a hibákra is.

- A győzelem kulcsa ma a védekezés és a jó kapusteljesítmény volt. Sajnos megint túl sok kiállítást kaptunk, de emellett jól működött a hátrányos védekezésünk is. Nem mondhatnám, hogy rosszul játszottunk az első két harmadban, hiába volt kevés helyzetünk, a Salzburg sem tudott meggyőző fölényt kialakítani.

Vas Jánoséknak a Znojmo skalpja még hiányzik a trófeák közül Fotó: Koppán Viktor

A mérkőzés azért is dőlt el a javunkra, mert a srácok rendkívüli küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot, rengeteg lövést blokkoltak a kapunk előtt. Emellett ki kell emelnem a kapusteljesítményünket is - nyilatkozta a mérkőzés után Benoit Laporte vezetőedző.

Aki valóban elégedett lehet, hiszen a csapat sorozatban hatodik meccsén is pontot szerzett. Ellenben a sok kiállítás és az emberelőnyök kihasználása még mindig nem az igazi. A Salzburg ellen öt létszámfölényes helyzetből egyet sem tudott kihasználni a Volán. Persze ahogy a vezetőedző is mondta, a védekezéssel nem volt gond, hiszen az osztrákok nyolcszor voltak emberelőnyben, és ezekből csupán egy gólt szereztek.

Kedden este pedig az a Znojmo érkezik a Raktár utcába, melyet idén még nem sikerült legyőznie a fehérváriaknak. Októberben hazai jégen hosszabbítás után maradt alul a Volán, majd néhény nappal később Morvaországban egy góllal bizonyult jobbnak a cseh csapat.

A mérkőzés 19.15-kor kezdődik az Ifjú Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

1. Vienna Cap. 32 19 5 3 5 113-77 70

2. Salzburg 32 16 5 4 7 113-82 62

3. Linz 32 15 5 5 7 119-97 60

4. Bolzano 32 16 3 2 11 103-90 56

5. Innsbruck 32 13 3 5 11 116-112 50

6. Znojmo 32 13 4 2 13 79-87 49

7. Klagenfurt 32 13 3 3 13 96-88 48

8. Villach 32 12 3 5 12 102-100 47

9. Graz 32 12 1 3 16 88-86 41

10. Fehérvár 32 8 6 4 14 91-108 40

11. Dornbirner 32 10 - 5 17 87-105 35

12. O. Ljubljana 32 2 5 2 23 66-141 18

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!