Sport

2013.09.23. 14:10

Nagyszabású kölyöktornát rendeztek Csákváron

Három megyei együttes részvételével bonyolítottak U10-es futballtornát a Vértes lábainál. A Videoton végzett a legelőkelőbb helyen.

Matók János

"Harcosabban kisfiam, legközelebb eléred a labdát!" – kiáltotta az egyik szülő a csákvári stadion műfüves pályája mellett. Tízéves csemetéje a következő akciónál bátrabban indult a labda után, sikerült is a vonal előtt bekanalaznia, a társ pedig érkezett középen és gólt szerzett. Százötven gyerek és mintegy hatszáz szülő és hozzátartozó szurkolta végig az első alkalommal megrendezett Groupama Garancia Utánpótlás Tornát Csákváron, amelyen 12 együttes vett részt, Fejér megyét a Videoton, a Főnix Gold és a Csákvár képviselte.

Az U10-es korosztály számára bajnokságot nem rendeznek, egynapos tornákat azonban igen (Fotó: a szerző)

Az előzetes nevezők közül a Komárom szervezési nehézségek, a Dunaszerdahely vírusos megbetegedések miatt maradt távol, helyükre a Kecskemét és a Siófok ugrott be. Túl azon, hogy hirtelen kellett két gárdát találni, egyéb bonyodalom is adódott: kiderült, a szükséges nyolc kapu helyett csak hat áll rendelkezésre, márpedig ezen kellékek nélkül nehéz focimeccset rendezni. A Vidi utánpótlásának vezetője, Disztl László, valamint a csákvári futball első embere, Nagy Sándor azonnal intézkedett, előbbi a kapukat biztosította Fehérvárról, utóbbi az eszközök elszállításában segédkezett. Két csoportban zajlottak a küzdelmek, a három, megyei alakulat a következő eredményeket érte el: Csákvár –Pécs 1-1, Győr–Főnix 5-1,Vidi– Kecskemét 1-1, Főnix–Honvéd 4-0, Csákvár– FTC 2-1, Vidi–Tatabánya 3-1, Főnix–Csákvár 3-1, Vidi– MTK Mészöly Focisuli 3-0, Főnix–Pécs 0-0, Győr–Csákvár 3-0, Siófok–Vidi 2-0, Főnix–FTC 4-0. A folytatásban egyenes kieséses rendszerben folytak a küzdelmek, a felső ágon: Vidi–Pécs 0-0, büntetőkkel a fehérváriak léptek tovább, Győr–Kecskemét 3-0, Honvéd–Főnix 2-0, MTK MFS–FTC 1-0.

Az alsó ágon a következő eredmények születtek: Tatabánya–FC Budapest 4-0, Siófok–Csákvár 3-0. Az összes helyezésről – az alsó régióban is – helyosztó döntött. A 11. helyért FC Budapest–Csákvár 3-0, a 9. helyért: Siófok–Tatatánya 4-1, a 7. helyért: Pécs–Főnix 3-0, valamint az 5. helyért: Kecskemét–FTC 3-1.

Az első elődöntőben: Győr–Vidi 2-1, a másodikon Honvéd–MTK 0-0, büntetőkkel előbbiek jutottak a döntőbe. A fináléban Honvéd– Győr 4-2, a bronzmérkőzésen pedig MTK–Vidi 3-2.

A torna legjobb játékosa címet ketten nyerték el, Kiss Bence (Honvéd) és Gáti Balázs (MTK), különdíjat kapott az egyetlen lány résztvevő, a remekül futballozó Pápai Emőke (MTK), valamint a honvédos Csabafi Szabolcs. A legjobb edző Szarvas Gábor (MTK), a gólkirály Domján Donát (Győr), a legjobb kapus Dala Martin (Főnix) lett. A legjobb megyei játékosokat is jutalmazták: Rózsa Marcell (Vidi), Szajkó Levente (Csákvár) és Kocsis Dominik (Főnix) kapott elismerést.

Ezek is érdekelhetik