2011.11.14. 17:30
Olimpikonokat támogatnak
Budapest - Hat magyar olimpikon, Mészáros Anett cselgáncsozó, Jakabos Zsuzsanna úszó, Marosi Ádám öttusázó, Berki Krisztián tornász, Boczkó Gábor vívó és Gyurta Dániel úszó részesül az E.ON Hungária Zrt. kiemelt támogatásában a jövő évi londoni olimpiára való felkészülés részeként.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és az energetikai vállalat hétfői közös sajtótájékoztatóján elhangzott: az egyszeri anyagi segítség - amelynek nagyságát nem árulták el - mellett a cég a lehetőségeihez mérten mindenben igyekszik támogatni az E.ON olimpia csapat tagjait.
- Számításaink szerint 20-21 sportág magyar versenyzői lesznek ott Londonban, vannak aranyéremre esélyes sportolóink, és jó esélyünk van arra, hogy a nemzetek rangsorában az első húszban zárjunk mondta Molnár Zoltán, a MOB főtitkára.
Konrad Kreuzer, az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának elnöke kiemelte, hogy a vállalat volt a MOB első gyémántfokozatú főtámogatója, s hozzátette: biztos abban, hogy a hat kiemelt támogatott sportoló komoly sikereket ér majd el az ötkarikás játékokon.