2006.11.18. 03:29
Nagy presztízscsata lesz
Székesfehérvár (pb) - A hét végén az őszi utolsó fordulót rendezik a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Kezdés: 13 óra.
Az őszi zárófordulóban több rangadót is játszanak, a mi választásunk mégis a mai Szabadegyháza-Adony összecsapásra esett, hiszen mindkét csapat nagyon nehéz helyzetben, a kiesés árnyékában éli mindennapjait.
- Földrajzi értelemben és a tabellán elfoglalt helyezés alapján is rangadóra készülünk - fogott az esélylatolgatásba Bozai Attila szabadegyházi edző. - Sajnos lesznek hiányzóink, Imre János viszont ismét hadra fogható. Úgy látom a fiúk kellőképpen átérzik a találkozó fontosságát, de így csak maximális odafigyeléssel lehet esélyünk begyűjteni a három pontot.
A többi mérkőzésről így vélekedett Bozai:
Kápolnásnyék-Csór (szombat) - Mindkét fél érett futballt játszik. Tulajdonképpen háromesélyesnek gondolom a mérkőzést, de valami azt súgja döntetlennel zárul.
Iváncsa-Kisapostag
- Úgy vélem játékban mindkét csapat keveset mutatott, de a rutin és a hazai pálya az Iváncsa mellett szól.
Dunafém-M.-Kisláng
- A Kisláng jobb, egységesebb csapat, de érzésem szerint a műfüves pálya ad akkora előnyt a fehérváriaknak, hogy egy pontot szerezzenek.
Aba-Sárvíz-Bicske
- Két masszív csapat találkozik, de - annak ellenére, hogy Pálfi nélkül akadozik az abai gépezet - Gálék otthon tartják a pontokat.
Etyek-Alba Regia
- Egy fontos láncszem, Mérey személyében, hiányozni fog az utóbbi időben javuló tendenciát mutató etyeki gépezetből. Szerintem begyűrik a vérszegény albásokat.
Polgárdi-Sárosd
- Szilágyi nélkül szárnyaszagettnek tűnik az amúgy is több sebből vérző Polgárdi. A Sárosd egységesebb, jobb csapat, nyerik a találkozót.
Sárszentmiklós-Velence
- Friss élményeim vannak mindkét csapatról, s ezek alapján gondolom úgy, hogy a támadásban erős velenceiek feltörik a hazai védelmet.
Nemes Ferenc, az FMLSZ elnöke minden, a szövetség égisze alá tartozó egyesületet kér, hogy a hétvégi felnőtt és ifjúsági mérkőzések előtt egyperces gyászszünettel adózzanak Puskás Ferenc tiszteletére.