2006.11.07. 03:29
Fontos két pontot szerzett ar ARKSE
Székesfehérvár (bb) - Az NB I/B-s és NB II kézilabda-bajnokságokban a férfiak léptek pályára a mögöttünk álló hét végén. Akadt kellemes és kellemetlen meglepetés egyaránt.
NB I/B, férfiak:
Siklós-Alba Regia KSE 28-32 (12-17)
A fehérváriak - Kovács - Hamar 8, Szabó L. 3, Boros, Károlyfi 7, Warvasovszky 3, Erdei 4, csere: Valkó, Rácz 2, Horváth 5, Madár, Gáspár, Molnár, Czotter - Kovács kapus vezérletével már az első félidőben tetemes előnyre tettek szert. A második félidőben remekül tartották vezetésüket a vendégek és ennek köszönhetően helyenként jól játszva, magabiztosan nyert az ARKSE. Az albások ezzel egy pontra megközelítették az éllovas Rinyamenti KC-t, mivel az éllovas kikapott a Balaton KC-től. Az első helyezett 15 ponttal áll az élen, őt követi 14 ponttal a Pécs, az Alba Regia KSE és a Tata.
NB II, férfiak, Dél:
Ercsi-Bp. Honvéd 18-27 (8-10) Nem lehet azt mondani, hogy az első félidőben csak úgy potyogtak volna a gólok, így szoros volt a mérkőzés. A második játékrészben elkapták a fonalat a fiatal fővárosiak és elléptek az ezúttal támadásban sokat hibázó hazai csapattól. Az Ercsi ezzel első vereségét szenvedte el a bajnokságban, de továbbra is második helyen tanyázik. Juhász négy góllal volt a legeredményesebb ercsi játékos.
Láng-Rácalmás 30-13
A vendégek továbbra is pont nélkül állnak, igaz, a rácalmási fiúknak még van idejük szokni az osztályt, hiszen a legidősebb játékosuk is csak 22 éves. A Láng ellen a 16 éves Szögi Balázs 4 gólt lőtt.
NB II, férfiak, Észak:
Pénzügyőr-Móri KSE 26-27 (13-15)
Újabb idegenbeli bravúrt hajtott végre a Mór, a Fejér megyeiek rendkívül kiélezett, izgalmas összecsapáson nyertek a fővárosban. Ez a siker a 3. volt ebben a szezonban, ezzel a móri együttes a hetedik helyre jött fel a tabellán a 12 csapatos mezőnyben.