Börze is lesz

2021.05.12. 15:41

A motorok szerelmeseit várják szombaton Ercsiben

A helyi szinten már hagyománnyá váló veteránmotoros börze ismét megrendezésre kerül a településen – ezúttal május 15-én, szombaton várja az egész napos eseményre az érdeklődőket a Veterán Járművek Kedvelőinek Baráti Társasága.

Korondy Tamás

A nyár közeledtével és a koronavírus-járvány harmadik hullámának lecsillapodásával egyre több rendezvény kerülhet megrendezésre – ilyen a Duna-parti veteránmotoros börze, vagy ahogy a helyi médiaplatform fogalmazott: „a nagy semmi közepén egy üdítő rendezvény”.

– A régi hagyományoknak megfelelően úgy néz ki, hogy május 15-én tudunk itt, a Duna-parton megint egy börzét tartani. Nagyon szeretném, ha minél többen jönnének ki, és minél többen megtalálnák majd kint a számításukat, hiszen nemcsak járműveket lehet nézni, de mindent lehet majd csinálni, pláne hogyha jó idő lesz – fogalmazott Lévai Árpád, a Veterán Járművek Kedvelőinek Baráti Társaságának vezetője, aki hozzátette, hogy nemcsak a régi járművekben gyönyörködhetünk majd, hanem a közeli Duna-partban is, s reméli, hogy több helyi család is kilátogat majd az eseményre. Mint mondta, „én szóltam a Nagyoknak odafent, hogy csináljanak jó időt a hétvégére”.

A Duna-parton találkoznak a régi járművek szerelmesei
Fotó: Ercsi Web

Ahogyan azt megtudtuk, a rendezvény helyszíne ismerős lehet majd azok számára, akik kilátogattak már az elmúlt években, hiszen pontosan ott lesz, ahol tavaly is megszervezték – természetesen az egészségügyi szabályok betartása mellett.

– Minden évben egyre többen szoktak jönni, és ezáltal egyre jobb szokott lenni a rendezvény, ezt a trendet az idén is tartani akarjuk, úgyhogy a helyiek közül is minél több lakó részvételére számítunk – népszerűsítette a közelgő eseményt a társaság vezetője.

Hétvégén tehát a népszerű rendezvény ismét várja a régi járművek szerelmeseit, ráadásul valóban jó időre lehet számítani, ugyanis az időjárás-előrejelzések szerint 20 fok feletti csúcshőmérséklet várható majd szombaton Ercsiben.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget