Hirdetés

2024.04.03. 10:10

Hogyan vegyük rá gyerekeinket a kötelező olvasmányok elolvasására?

Kincskereső kisködmön, A Pál utcai fiúk, A kőszívű ember fiai vagy éppen a Vuk: biztosan mi magunk is számtalan kötelező olvasmányra emlékszünk még. Ezek közül valószínűleg többet is szerettünk, de biztosan akadt olyan is, aminek nagyon nehezen értünk a végére – vagy a könnyebb utat választottuk, és megszereztük a rövidített változatot. Éppen emiatt lehet nehéz rávenni a gyerekeinket arra, hogy igenis olvassák végig ezeket a könyveket.

Fotó: 123rf.com

Mindenképpen fontos, hogy az olvasásra való motivációt már kora gyermekkorban felébresszük bennük, hiszen ez nem csupán a tudásszerzés eszköze, de egy szórakoztató, kikapcsolódást nyújtó tevékenység is, ami számos előnnyel jár a kicsik fejlődésére nézve. Ha pedig a motiválásban néha akadályokba ütközünk, akkor az alábbi tippek remek iránymutatást nyújthatnak.

Kezdjük időben!

Az olvasás iránti szeretet kialakítását már kora gyermekkorban érdemes elkezdeni – ahogy ezt már említettük is. Fontos tehát, hogy már a legelső életévtől rendszeresen olvassunk nekik meséket könnyen érthető könyvekből, amelyek érdekesek és szórakoztatóak. Ezzel segíthetjük a képzeletük fejlődését, fokozhatjuk a kreativitásukat, de a szociális készségeiket – például az empátiát – is fejleszthetjük. Ráadásul így később sokkal könnyebb dolgunk lesz!

Mutassunk példát!

A gyerekek sokat tanulnak a szülőktől. Ha látják, hogy mi is rendszeresen olvasunk, valószínűbb, hogy ők is követni fogják ezt a példát. Ezért fontos, hogy mi is beépítsük az olvasást a mindennapjainkba, sőt akár közös programot is csinálhatunk belőle! Vegyük elő a saját könyvünket és a gyerekek aktuális kötelező olvasmányát, helyezkedjünk el kényelmesen a nappaliban egy kijelölt idősávban! Így nem egy

unalmas, monoton dolognak érzékelik majd az egészet, hanem egy közösen megélt élménynek!

Beszélgessünk!

Ha már úgyis összeültünk olvasni, az arra is remek lehetőséget biztosít, hogy beszélgessünk a könyvekről. Adjunk lehetőséget arra, hogy kérdezzenek tőlünk, de mi magunk is készülhetünk átbeszélendő témákkal. Megkérdezhetjük, hogy mit gondolnak a könyvről, mi tetszett vagy nem tetszett benne, ki volt a kedvenc szereplőjük és miért? Így lehetőség nyílik arra, hogy mélyebb beszélgetések alakuljanak ki az olvasmányokkal kapcsolatban, ami tovább növelheti a gyerekek olvasásra irányuló motivációját.

Jutalmazzunk!

Természetesen nem azt mondjuk, hogy minden alkalommal el kell halmozni a gyermeket ajándékokkal, amikor teljesíti az iskolai elvárásokat. Viszont egy-egy nehezebb kötet „kivégzését” bátran megünnepelhetjük. Elmehetünk együtt kirándulni vagy a kedvenc süteményét is megsüthetjük, ha végzett a könyvvel. Ha a jutalmazással is az olvasást szeretnénk motiválni, akkor kapjon ajándékba egy-egy neki tetsző könyvet, ha végzett egy kötelezővel!

Keressünk hozzá társakat!

Ha a gyereknek vannak olyan barátai, akik szintén szeretnek olvasni, az segíthet a motiváció növelésében. Szervezzünk olvasóesteket vagy könyvklubokat, ahol megoszthatják egymással az olvasmányokkal kapcsolatos élményeiket. Amennyiben egy-egy kötelező olvasmányra szervezünk ilyesmit, akkor az az irodalomórán is nagy segítséget nyújthat. A beszélgetések által ugyanis sokkal könnyebben megértik majd a könyvet, jobban átlátják a cselekményt és a mögöttes tartalmakat.

Legyünk türelmesek!

Nem árt jó előre tudatosítani magunkban, hogy időbe telhet, mire a gyermekünk megszereti az olvasást – különösen akkor, ha nem kezdtük el időben a szoktatást. Sőt: még ha kedveli is ezt a tevékenységet, akkor is lesznek olyan könyvek, amiket nehezen tud majd legyűrni. Ez persze nem meglepő, hiszen mi, felnőttek sem szeretjük az összes könyvet. Lényeges, hogy legyünk türelmesek és megértőek gyermekeinkkel, illetve adjunk nekik időt arra, hogy megtalálják saját olvasási ritmusukat.

Láthatjuk tehát, hogy jó eséllyel némi kitartásra és kreativitásra lesz szükségünk, ha szeretnénk megszerettetni az olvasást a kisiskolásokkal. De ne csüggedjünk: az erőfeszítések meghozzák majd gyümölcsüket, és hosszú távon elősegíthetik, hogy a gyermekünk örömét lelje az olvasásban

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában