Polgárdi

2014.10.30. 10:02

Felhatalmazás – Együtt Polgárdi jövőjéért!

Polgárdi – Már nem az ország legfiatalabb polgármestere, 31 éves, és második ciklusát kezdte a közigazgatásban. Megalakult az új testület, felálltak a bizottságok, ütemezik a feladatokat, munkacsoportokat hoznak létre. A választási program további fejlesztéseket hirdet.

V. Varga József

– Megkaptuk a felhatalmazást, és folytatjuk a megkezdett munkát – emelte ki beszélgetésünk elején Nyikos László polgármester, majd így folytatta: – Büszkék vagyunk az elmúlt évek eredményeire, melyben jelentős szerepe volt a kormánynak, hiszen az adósságrendezés nagy segítséget jelentett, új lehetőségeket nyitott meg az önkormányzatok előtt. Köszönetet szeretnék mondani Törő Gábornak, a térség országgyűlési képviselőjének, aki mindig támogatta a város célkitűzéseit – tette hozzá.

Hálás a korábbi testületnek, hogy támogatták munkájában, s mindazoknak, akik bármilyen formában segítették a település előrébb jutását. Az elöljáró név szerint Bartalos Sándorné nevét emelte ki. Juci néni tizenkét éven keresztül dolgozott szociális és egészségügyi területen a képviselő-testületben, három cikluson át szolgálta Polgárdit, most átadta a stafétát a fiatalabb korosztálynak.

– Legfőképp a választópolgároknak tartozom köszönettel a példátlan méretű felhatalmazásért, hiszen településünk történetében soha ennyien nem mentek el szavazni, mint most (a választásra jogosultak 48,51 százaléka), és eleddig egyetlen polgármesterjelölt sem kapott ekkora bizalmat a lakosságtól, mint jómagam (2136 szavazat, 83,96 százalék) – folytatta a régi-új polgármester.

– Jól tudjuk: a nagy arányú győzelem nagy felelősséget is jelent egyben – hangsúlyozta a város első embere. – A választási sikert, a rövid ünneplést követően, hosszú évek alázatos és kemény munkája kell, hogy kövesse!

Többre és jobbra jutni. Hamarosan új óvoda épül a városban – újságolta Nyikos László polgármester (Fotó: V. Varga József)

Amint Nyikos László kifejtette: Polgárdinak sok területen fel kell nőnie a városi ranghoz. Így például az oktatási, nevelési intézmények rendbetételétől kezdve a közlekedési adottságok javításán át a munkahely-teremtéssel bezárólag fontos intézkedéseket és lépéseket kell megtenniük a fejlődés érdekében.

Nyolcvankétmillió forint kormányzati támogatással hamarosan új óvoda épül a településen – újságolta a polgármester. Nem a régit toldozzák-foldozzák, eleve új helyszínen (Május 1. és Barátság utca) építkeznek. A többi között három csoportszoba készül öltözőkkel és kiszolgáló helyiségekkel, óvodai tornaszobát, melegítő konyhát és szülői fogadószobát is kialakítanak. Hetvenöt férőhellyel bővül a gyermekintézmény befogadó-képessége.

Az óvoda úgy épül meg, hogy bármikor – amennyiben a pályázati forrás rendelkezésre áll majd – bővíthető legyen. Az új óvoda és bölcsőde komplexum engedélyezett tervekkel rendelkezik – emelte ki az elöljáró.

– A választási kampány során rendkívüli összefogás alakult ki a településen; hiszem és remélem, hogy ez a széles társadalmi aktivitás nagymértékben segítségére lesz a grémiumnak – vélekedett Nyikos László. – Polgármesterként az egyik legfontosabbnak azt tartom, hogy ne veszítsem el a kapcsolatot a polgárokkal, mert a  hivatal falai mögé zárkózva nem lehet irányítani a várost. Szeretném ismerni a lakosság véleményét, gondjait és problémáit, és azokra érdemi megoldást kidolgozni. Köztük élve és együtt munkálkodva szeretnénk kialakítani közös elképzelésünket Polgárdi jövőjéről.

Amint megtudtuk: Polgárdiba és térségébe 2014 és 2020 között 1,447 milliárd forint érkezik, ha a település nem esik áldozatul a járások létszámának csökkentésére irányuló törekvésnek. De ez már egy másik történet.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget