Új célok

2024.02.12. 14:14

Törley Katalin leszámolna a monogámiával

A tanártüntetések szervezője a Kutyapárt Európai parlamenti képviselője akar lenni.

MW

Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom alapítója beszél a Levegõt címmel a Tanítanék mozgalom és a noÁr mozgalom demonstrációján a Belügyminisztérium épületénél 2023. június 1-jén

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Le a monogámiával! – hirdette még 2016-ban Törley Katalin, a kutyapárt Európai parlamenti képviselőjelöltje egy olyan civil program részeként, amelyben többek között a saját vágyait kellett kifejeznie ilyen és hasonló feliratokkal a résztvevőknek, mások mellett a tanár saját gimnáziumi tanítványainak is.

Forrás: Origo

Az Origo információi szerint a fénykép közzététele a Rólunk, hozzád című kampány része volt, ahol mindenkiről olyan fotó készült, amelyen saját üzenetét, kívánságát vagy személyes vágyát írta fel egy kartonra, amelynek megvalósulásához tágabb közösség, csoport vagy a társadalom együttműködésére van szükség.

A poligámia mellett ilyen módon kiálló Törley Katalin a fent említett programban mások mellett a tanítványaival állt modellt még a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanáraként.

Az egyik fotón a már említett „Le a monogámiával!", egy másik képen pedig a „Szeretkezz, ne ítélkezz!" feliratot tartotta a kezében.

A Tanítanék mozgalom egyik vezető személyisége ma már nem biztos, hogy kiállhatna és együtt kampányolhatna diákjaival a házasság intézménye ellen, hiszen a hatályos jogszabályok szerint öncélú szexuális propagandát nem fejthet ki a diákjai felé.

Emellett Törley Katalin egy másik jogszabályi határvonalat is feszegetett a képpel, ugyanis hazánkban a többnejűség, többférjűség, poligámia és a bigámia is bűncselekménynek minősül. A hatályos magyar Büntető Törvénykönyv bigámiáról szóló része szerint:

Aki házasságának fennállása alatt újabb házasságot köt, vagy aki házas személlyel házasságot köt, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Így a monogámiával való leszámolásra tett felhívásával az egykori franciatanár a már akkor is hatályos törvénnyel szemben foglalt állást. Azonban az egykori pedagógus körül nem ez az egyetlen visszatetszést keltő dolog. Amint arról már korábban a Magyar Nemzet  is beszámolt, a Brüsszelbe készülő franciatanár egy interjúban elismerte, hogy valójában a Tanítanék mozgalommal karöltve már évek óta politizálnak, a mostani EP jelöltséggel csak annyi változik, hogy a nagy politika eszközeit fogják felhasználni a szakpolitikai küzdelmükhöz. Törley szerint ezért nem tekinthető jelentős változásnak az indulása a Tanítanék mozgalom életében.

Arra a felvetésre, hogy miért pont az EP-választáson indul, és miért nem az önkormányzatin, vagy miért nem várta meg a 2026-os országgyűlési választásokat, Törley azt felelte:

2026-ig nem érnek rá, továbbá a Tanítanék Mozgalom számára az európai értékek nagyon fontosak, szerinte ezen a szinten lehet tenni az oktatás ügyéért.

Ezt Törley úgy képzeli el, hogy ezzel az itthoni közegben fel lehet hangosítani a problémákat, és folyamatosan napirenden lehet tartani az ügyüket.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában