Épülő kapcsolatok

2023.10.16. 14:12

Orbán Viktor a kínai miniszterelnökkel tárgyalt (videó)

Orbán Viktor hétfőn Pekingben a kínai miniszterelnökkel tárgyalt, akivel tíz gazdasági megállapodást írt alá - a magyar kormányfő erről a Facebook-oldalára feltöltött videóban számolt be.

MW

Orbán Viktor miniszterelnököt (j) fogadja Li Csiang kínai kormányfő (b) Pekingben 2023. október 16-án

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Fotó: Fischer Zoltán

Orbán Viktor elmondta: Pekingben tartják a harmadik, Övezet és út elnevezésű nagy konferenciát, amelyen 130 ország képviselője, köztük 20 állam- és kormányfő is részt vesz.

Magyarország 2017 és 2019 után ismét meghívást kapott, amit örömmel el is fogadtunk, mert Kína fontos gazdasági partnerünk

 - tette hozzá, kiemelve, hogy idén a kínai cégek a legnagyobb külföldi befektetők Magyarországon.

Orbán Viktor beszámolója szerint hétfőn a kínai miniszterelnökkel kezdték meg a tárgyalásokat, és aláírtak tíz gazdasági természetű megállapodást, majd a két legnagyobb kínai bank vezetőjével folytatták a sort.

A kormányfő úgy értékelt: a világ útkereszteződéshez érkezett, nagy kérdés, hogy mi legyen, háború vagy béke, bezárkózás vagy együttműködés.

Jelezte, 

a bezárkózást a magyarok jól ismerik és tudják mivel jár: elszegényedéssel és folyamatos háborús veszéllyel.

 

Ezzel szemben mi a gazdasági kapcsolataink bővítésén dolgozunk, keleti és nyugati irányban egyaránt. Meggyőződésem, hogy csak így tudjuk megőrizni Magyarország versenyképességét és biztonságát. Ezért vagyunk itt Kínában, és erről fogunk tárgyalni a következő napokban

 - hangsúlyozta.

A miniszterelnök vasárnap utazott Pekingbe, ahol részt vesz az Övezet és út fórum harmadik csúcstalálkozóján, valamint hivatalos tárgyalásokat folytat Kína vezetőivel.

Orbán Viktor a Kínai Építési Bank elnökével tárgyalt

Orbán Viktor hétfőn Pekingben megbeszélést folytatott Tien Kuo-livel, a Kínai Építési Bank (CCB) elnökével is - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, ismertetve a tárgyaló felek közös sajtónyilatkozatát.

A dokumentum szerint október 16-án Tien Kuo-li fogadta a magas rangú delegációt, amelyet Orbán Viktor magyar miniszterelnök vezetett, és a küldöttséget elkísérte a Taohszianghu technológiai innovációs élményközpont megtekintésére.

A közlemény szerint Tien Kuo-li szívélyesen üdvözölte Orbán Viktort és a küldöttséget. Áttekintették a Magyarországgal az elmúlt években folytatott baráti dialógust és együttműködést, továbbá a kínai vezető elismerését fejezte ki a magyar kormányfő által támogatott Keleti nyitás stratégiája és az Egy övezet, egy út nevű kínai kezdeményezés által az elmúlt években elért gyümölcsöző eredményekért.

A vendéglátó köszönetet mondott a magyar kormánynak, valamint a CCB magyarországi fiókjának nyújtott útmutatásért és támogatásért, és világossá tette, hogy a CCB a magyarországi fiók megnyitását új kiindulópontként fogja kezelni, hogy jobb pénzügyi szolgáltatásokat nyújtson mindkét ország ügyfeleinek, és további lendületet adjon a kétoldalú partnerségnek.

Magyarország több mint tíz Nobel-díjassal büszkélkedhet, és idén újabb két magyar tudós kapott Nobel-díjat, ami ismét megmutatja a világnak a magyarok tudományos és innovációs tehetségét

 - hangoztatta Tien Kuo-li.

"Az elmúlt években a CCB komoly előrelépést ért el a pénzügyi technológiai (FinTech) megoldások területén. Most a CCB FinTech termékinnovációs laboratóriumot hozott létre Magyarországon, hogy felhasználva a kínai piaci kapacitást és alapokat, valamint a két ország technológiai szaktudását (know-how), Magyarországgal együttműködve feltárjuk a FinTech terület jövőbeli irányait. Remélem, hogy az együttműködés további sikertörténetekkel járul majd hozzá a Kína és Magyarország közötti partnerséghez" - fejtette ki a közös nyilatkozat szerint a kínai partner.

Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy a jelenlegi geopolitikai helyzetben Magyarország továbbra is elkötelezett a Keleti nyitás, valamint a Kínával folytatott párbeszéd és együttműködés erősítése mellett. Köszönetet mondott a CCB által Magyarországnak az elmúlt években nyújtott támogatásért.

A miniszterelnök gratulált a CCB magyarországi fiókjának megnyitásához, és bölcs döntésnek nevezte azt. A két ország közötti kapcsolatok szorosabbá válásával az elmúlt években a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi együttműködés jelentős növekedéssel a következő szintre lépett - szögezte le a kormányfő, és hozzátette, hogy a CCB Magyarországi szívesen látott partner a magyarországi elektromosautó-gyártás (EV) területén és új energiaprojektekben, valamint a számos más területen is folytatott együttműködésben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában