Ostrom alatt áll Európa

2023.06.09. 06:24

Megszavazták: az EU bevezetné a migránsok kötelező szétosztását a tagállamok között

Az Európai Unió bevezetné a migránsok kötelező szétosztását a tagállamok között, és amennyiben a vonatkozó jogalkotási folyamat végigmegy, a tagállamoknak nem lesz beleszólásuk abba, kik fognak élni a területeiken – jelentette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Luxemburgban, az MTI-nek adott nyilatkozatában.

MW

Lampedusa szigetéről átszállított illegális bevándorlók szállnak le az olasz haditengerészet Vega hajójáról a szicíliai Catania kikötőjében 2023. április 27-én

Forrás: MTI/EPA/ANSA

Fotó: Orietta Scardino

Az államtitkár azt követően nyilatkozott, hogy az uniós tagországok belügyminiszterei többségi döntéssel tanácsi álláspontot fogadtak el az unió menekültügyi reformjáról.   

Az elfogadott dokumentum, amely általános megközelítést tartalmaz, a menekültügyek tekintetében azt vetíti előre, hogy „egy uniós elosztási mechanizmus révén lényegében maguk az illegális migránsok vagy az őket Európába szállító embercsempészek fogják eldönteni azt, hogy Európában kik laknak majd”

– mondta. 

Hangsúlyozta: Magyarország ezt a javaslatot végig ellenezte Lengyelországgal együtt. 

Hozzátette: 

a javaslatnak része, hogy ha valamelyik tagállam nem fogad be migránsokat, akkor bevándorlóként körülbelül nyolcmillió forintos összeget kell befizetnie az Európai Uniónak.

Az államtitkár aránytalannak nevezte, hogy az álláspont rögzíti, a határvédelmi vagy a határon lebonyolítandó eljárások közül melyik tagállam milyen arányban viseli a terheket.   

„Bár Magyarország az európai döntések szerint nem frontország, ettől függetlenül hazánkra rótták a terhet, miszerint az összes határeljárás 28,3 százalékát a magyar hatóságoknak kell elvégezniük. Magyarország majdnem egyharmadát kell, hogy biztosítsa az összes európai uniós határeljárási kapacitásnak, ez amiatt alakult így ki, mert a magyar hatóságok pontosan nyilvántartják, hogy hány illegális migránst térítenek vissza” – közölte.   

RÉTVÁRI Bence; BAKONDI György
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (j) a magyar–szerb határszakaszon lévő ideiglenes biztonsági határzárnál tartott sajtótájékoztatón Röszke közelében 2023. június 6-án. Mögötte Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója
Fotó: Rosta Tibor / Forrás: MTI

Rétvári Bence azt mondta, nem tud beszámolni semmilyen előrelépésről a határvédelmi költségek uniós finanszírozása kapcsán, miközben Magyarország több mint másfél milliárd eurót fordított ezen kapacitások kiépítésére. 

Többször kértük, hogy az EU járuljon hozzá a külső határvédelem költségeihez. Ha már szolidaritásról beszélünk, akkor az nem csupán azt jelenti, hogy egymás között szétosztják a migránsokat, hanem azok is legyenek ennek részei, akik arra törekednek, hogy minél kevesebb embert kelljen szétosztani

– mutatott rá.   

Az államtitkár szerint 

a javaslat veszélyes, mert könnyítéseket, enyhítéseket tartalmaz, és ez mindenképpen ösztönzőleg fog hatni az illegális migrációra. 

Arra is kitért, hogy a csütörtökön elfogadott tanácsi álláspont elfogadási eljárási folyamata „a kettős mércének és az európai értékek megcsúfolásának volt a mintapéldája”. 

Mint mondta, a magyar álláspont szerint az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács az, amelynek döntési joga van a menekültügyi reformokkal kapcsolatos kérdésben, azonban ezt a belügyminiszterek tanácsa figyelmen kívül hagyta.   

Azt is hozzátette, hogy csütörtökön a miniszterek olyan javaslatokról szavaztak, amelyeket pár perccel, legfeljebb fél órával korábban oszlottak ki a tanácsülésen, továbbá a „migrációpárti kormányok” nyomást gyakoroltak a többi tagországra, hogy a javaslatot elfogadják. 

  „Magyarországot folyamatosan a jogállamiság miatt vonják kérdőre, míg a tanácsülésen azt tapasztaltuk, hogy elképzelhetetlen eljárási folyamatok révén döntenek a következő generációkat meghatározó migrációs kérdésekről” – jelentette ki Rétvári Bence.

Hollik István: Csalódnunk kellett, Brüsszel visszaugrott korábbi álláspontjához

„Azt gondoltuk, hogy a bevándorlás kérdésében közeledik az európai álláspont a magyarhoz, hiszen láthattuk, hogy 2015-ben még kígyót-békát kiabáltak ránk, mert kerítést építünk, ma viszont több tagállam is ugyanezt teszi, és az unió más országoknak ki is fizeti a kerítésük építését” – nyilatkozta a tegnap esti kvótadöntéssel kapcsolatban a Magyar Nemzetnek Hollik István.

„Csalódnunk kellett, most az álláspontok nem is lehetnének távolabb egymástól, világos, hogy Brüsszel visszaugrott korábbi álláspontjához, kötelező betelepedési kvótát akar, amit erőszakkal bevezetne Magyarországon is" – festette le a helyzetet a Fidesz kommunikációs igazgatója. 

„Tiltakozni fogunk minden fórumon, nem fogjuk hagyni, hogy ezt az illetékes uniós tanácsülésen két perccel az ülés előtt kiosztott papírokkal átnyomják a döntéshozatali rendszeren" – vetítette előre Hollik István.

Szerinte az különösen felháborító, hogy akkor teszik mindezt, amikor arról érkeznek hírek, hogy Franciaországban gyerekeket késelt meg egy bevándorló.

Ahogy fogalmazott: a kormány vizsgálja a lehetséges lépéseket, semmilyen kötelező betelepítési kvótát magunkra nézve nem tartunk kötelezőnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában