Menedékjogot kért

2023.04.25. 09:42

Kiskorú migránsnak adta ki magát az Iszlám Állam 42 éves terroristája

Az iraki férfiról csak az ujjlenyomatának ellenőrzése után derült ki, hogy 2006 óta szerepel a terroristákat nyilvántartó adatbázisban.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az Iszlám Állam terroristája egy kis hajón érkezett Nagy-Britanniába a La Manche-csatornán keresztül. A férfi vélhetően a legidősebb személy, aki kísérő nélküli kiskorúnak adta ki magát, és úgy tudni, hogy akár egy hetet is eltöltött egy helyi hatósági bentlakásos intézményben más 18 év alattiakkal együtt, mielőtt lelepleződött a hazugsága – írja cikkében a V4NA.

Az iraki férfi, akit csak AJ néven emlegetnek, komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mivel korábban aktív szolgálatot teljesített a terrorcsoportnál saját hazájában. AJ jelenleg egy háromcsillagos szállodában lakik más felnőtt migránsokkal együtt az adófizetők költségén, és fellebbezett a kitoloncolásáról szóló határozat ellen.

A belügyminisztérium szóvivője az ő esetét az egyik legkirívóbb példának nevezte arra, hogy az országnak miért kell megállítania a Franciaországból érkező menedékkérők átkelését. A minisztérium azt is közölte, hogy AJ az interneten vásárolt hamis személyi igazolványt, miután átkelt a Csatornán. Sűrű szakálla, kopaszodása és a karján illetve a nyakán lévő számos tetoválás ellenére kísérő nélküli kiskorúként menedékjogot kért, és a londoni helyi hatóságok gondozásába került.

Miután azonban a gyanakvó tisztviselők nemrég leellenőrizték az ujjlenyomatait a menedékkérők európai adatbázisában, kiderült a valódi személyazonossága. Ugyanis az amerikai és brit biztonsági erők 2006-ban találkoztak vele először Irakban, és terroristaként vették nyilvántartásba. Jelenleg feltételesen szabadlábra helyezték, és egy jogi segítségnyújtásból finanszírozott perben küzd a kitoloncolása ellen, azt állítva, hogy depresszióban szenved, amelyet csak az NHS kezelhet, és hogy Irakba való kitoloncolása sérti az emberi jogait.

Egy névtelenséget kérő forrás a terroristáról a Daily Mailnek azt nyilatkozta, hogy „ez az egyik legkülönlegesebb eset, amellyel valaha is találkoztunk. Gyakran előfordul, hogy felnőtt migránsok azt állítják, hogy gyerekek, de szerintünk ő a legidősebb személy, aki ezt állította. Állításainak arcátlansága pedig elképesztő volt”. Kezdetben ugyanis AJ azt mondta, hogy egyedül menekült Nagy-Britanniába, miután a farmer szülei elhagyták.

Az is nyilvánvaló, hogy nem volt annyi idős, mint amennyinek állította magát. Néhány tetoválás a karján már régóta ott volt, és kezdett elhalványulni. Emellett sűrű szakálla volt, és ráncok jelentek meg a homlokán és a szeme körül. Amikor leellenőriztük az Eurodac rendszerben, kiderült a valódi személyazonossága, és a neve azonnal vörös listára került, ami azt jelenti, hogy potenciális nemzetbiztonsági fenyegetésnek kell tekinteni. Ismert, hogy Irakban az Iszlám Állam tagja volt, és részt vett terrorista akciókban. Most mindent megteszünk, hogy kiutasítsuk az országból

– tette hozzá a forrás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában