Főpolgármester-választás

2022.10.02. 07:40

Kezdhet aggódni Karácsony?

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szocialista vezetők szerint a párt kész önálló főpolgármester-jelöltet állítani, nem ragaszkodik tovább Karácsonyhoz.

Már nem automatikus a jelenlegi főpolgármester támogatása a baloldal részéről

Forrás: AFP

Fotó: Kőhalmi Péter

Nem zárkózunk el Karácsony Gergely támogatásától, de nem is vesszük azt automatikusnak

– így nyilatkoztak a Magyar Nemzetnek az MSZP elnökségé­ben, ahol a jelek szerint még bíznak abban, hogy a DK elnökének akaratával szemben mégis lehet előválasztás. Ezzel egyébként nincsenek egyedül, a Telexnek így foglalt állást nemrég a Momentum, a Párbeszéd és a Jobbik is. Mint az MSZP-ben magyarázták: 

amennyiben lesz előválasztás, úgy saját jelöltet állítanak, ettől függetlenül bárki is lenne a procedúra győztese, azt támogatnák a választáson. 

Szerintük egy ilyen forgatókönyv esetén Karácsonynak van a legnagyobb esélye, hogy a baloldal közös főpolgármester-jelöltje legyen. Ha pedig mégis tárgyalásokra kerülne sor, úgy az MSZP „megpróbálná meggyőzni” a többi baloldali pártot, hogy 

van jobb, alkalmasabb jelölt Budapest jelenlegi első emberénél.

Hogy ki lenne ez a személy, arról a szocialisták egyelőre nem akartak nyilatkozni. Annyit jeleztek azonban, hogy Karácsony Gergely korábbi visszalépése Márki-Zay Péter javára és még pár furcsa húzása sok kellemetlenséget okozott a szocialistáknak. 

A baloldal belső ügyeire rálátó források alapján a Magyar Nemzet tegnap számolt be arról, hogy 

amennyiben Gyurcsányék nemcsak zsarolni akarják Karácsonyt, hanem valóban saját főpolgármester-jelöltet állítanak, az kizárólag Dobrev Klára lehet, a DK más politikusa nem veheti fel a versenyt a jelenlegi főpolgármesterrel. 

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában