incidens

2020.11.25. 16:30

Aknára futott egy olajtanker a Vörös-tengeren

A legénységnek nem esett baja, és biztonságban vannak.

Aknára futott szerdán reggel egy olajtanker a Vörös-tengeren az as-Sukaik szaúdi olajterminálnál a szunnita királyság és Jemen határának közelében – közölte az Ambrey hajózási biztonsággal foglalkozó brit magáncég.

A görög TMS Tankers vállalat tulajdonban lévő, máltai zászló alatt hajózó, Agrari nevű tanker a robbanásban megrongálódott.

A TMS Tankers szerint az Agrarit támadás érte egy „ismeretlen forrásból”. A hajótesten a vízvonal fölött nagyjából egy méterre keletkezett rés. A legénységnek nem esett baja, és biztonságban vannak.

A hajó továbbra is a partvidék közelében tartózkodik, fedélzetére szaúdi tisztségviselők érkeztek.

Rijád egyelőre nem erősítette meg az incidensről szóló híreket.

Az Ambrey szerint a robbanást egy akna idézte elő a kikötőhöz tartozó tengeri térség határain belül. A biztonsági magáncég szerint az Agrari Rotterdamból szállított rakományt, amelyet a sukaiki gőzerőműnél rakodott ki.

A minap az iráni támogatást élvező jemeni húszi lázadók rakétatámadást intéztek a Saudi Aramco szaúd-arábiai olajvállalat dzsiddai olajelosztó központja ellen.

A jemeni síita felkelők ellen harcoló, szaúdi vezetésű katonai koalíció kedden közölte, hogy öt – iráni gyártmányú – húszik által telepített tengeri aknát távolított, illetve semmisített meg a Vörös-tenger déli részén. Rijád elítélte a hajózás biztonságára veszélyt jelentő tervezett támadásokat a Vörös-tengert az Indiai-óceántól (Ádeni-öböltől) elválasztó Báb-el-Mandeb szorosban.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború a kormányellenes húszik és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket 2015 óta támogat a Szaúd-Arábia által vezetett koalíció.

Szaúd-Arábia attól tart, hogy regionális riválisa, Irán komolyabban megvetheti a lábát az Arab-félszigeten a síita felkelők térnyerésének következtében.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget