tagadják

2020.07.23. 13:48

Irán szerint nem kibertámadások és szabotázsakciók felelősek a sorozatos tűzesetekért

Június vége óta több robbanás és tűzeset történt iráni katonai, nukleáris és ipari létesítmények közelében.

Irán tagadta csütörtökön, hogy külföldi kibertámadások és szabotázsakciók lennének felelősek a sorozatos tűzesetekért.

„Az utóbbi hetekben keletkezett tüzeknek ehhez semmi közük” – hangoztatta Abbász Muszavi iráni külügyi szóvivő. Mint mondta, nyáron mindig is voltak tűzesetek.

Június vége óta több robbanás és tűzeset történt iráni katonai, nukleáris és ipari létesítmények közelében. Július 2-án a Natanzban működő, földalatti atomlétesítményben csaptak fel a lángok nagyobb károkat okozva. Tűzeset volt később a kelet-iráni Parcsin katonai támaszpontján, egy gyárban Teherán egyik elővárosában, egy fővárosi klinikán, egy vegyüzemben az ország délnyugati felén és egy erőműben az ország központi részén.

Natanz az iráni urándúsító program legfontosabb létesítménye. Teherán szerint az urándúsítás kizárólag békés célokat szolgál. Egyes iráni vezetők akkor arról beszéltek, hogy feltehetően kibertámadás történt, és figyelmeztettek, Irán bármilyen elkövető ország ellen megtorló intézkedéseket hoz.

Muszavi ugyanakkor nem válaszolt egyértelműen a natanzi tűzesetet firtató kérdésre.

„Naponta fordulnak elő kibertámadások Irán ellen, ebben nincs semmi újdonság, ezeket azonban számítástechnikai szakértőink kivédik és ártalmatlanítják” – hangsúlyozta a szóvivő a Mehr helyi hírügynökség híradása szerint.

Július elején az egyik jelentésében az IRNA hivatalos iráni hírügynökség arról írt, hogy a feltételezett szabotázsakciók mögött olyan ellenségek állhatnak, mint Izrael vagy az Egyesült Államok, majd rövidesen felhagyott a közvetlen vádaskodással.

Az izraeli védelmi miniszter július 5-én kijelentette, hogy „nem feltétlenül” országa áll a titokzatos iráni incidensek mögött.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában