nhl

2020.02.24. 09:06

A Capitals megelőzte a Penguinst

A Washington Capitals visszavette a Metropolitan csoport vezetését a Pittsburgh Penguins csapatától, miután a fővárosiak vasárnap 5-3-ra megnyerték a két csapat mérkőzését az észak-amerikai jégkorongligában (NHL).

A fővárosi rangadó fordulatokban bővelkedett. Az első harmadban a Capitals jutott előnyhöz, majd a második szakaszban a 35-36. perc fordulóján a Penguins fél percen belül fordított.

A hazaiak aztán a harmadik periódus elején két gyors góllal visszavették vezetést, a harmad közepén pedig a pittsburgh-i Jevgenyij Malkin egyenlítésére T.J. Oshie válaszolt. A washingtoniak az utolsó tíz percben jól védekeztek, Carl Hagelin üreskapus találatával pedig lezárták a meccset.

A címvédő St. Louis Blues a Minnesota Wild vendégeként remekelt. A Nyugati főcsoportot vezető együttes már az első harmadban kétgólos előnybe került, és az egész mérkőzésen jól védekezett, a hazaiak pedig 33 kísérletükből csak egyszer tudták bevenni Jordan Binnington kapuját.

A Vegas Golden Knights sorozatban hatodik meccsét nyerte meg. A Las Vegas-i együttes vasárnap alaposan megszenvedett az Anaheim Ducks vendégeként és csak hosszabbításban tudta felülmúlni riválisát.

A Golden Knights három perccel a vége előtt még két góllal vezetett, a házigazdák azonban egyenlíteni tudtak, Shae Theodore a ráadásban ugyanakkor beütötte a nevadaiak győztes találatát. A meccs legeredményesebbje a svéd William Karlsson volt három góllal, míg a hazaiaknál Adam Henrique és Nick Ritchie is két-két gólt és gólpasszt ért el.

Eredmények:

Washington Capitals-Pittsburgh Penguins 5-3

Dallas Stars-Chicago Blackhawks 2-1

Buffalo Sabres-Winnipeg Jets 2-1

New York Islanders-San Jose Sharks 4-1

Detroit Red Wings-Calgary Flames 2-4

Minnesota Wild-St. Louis Blues 1-4

Anaheim Ducks-Vegas Golden Knights 5-6

Los Angeles Kings-Edmonton Oilers 2-4

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!